Bíróság előtt felelhetnek
Az oroszlányi rendőrök befejezték a nyomozást a két helyi lakos ellen.
Az oroszlányi rendőrök befejezték a nyomozást a két helyi lakos ellen.
Tompánál három illegális migráns jogellenesen próbált meg Magyarország területére bejutni.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba hét migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság „unokázós” csalók elfogására létrehozott nyomozócsoportja és az újpesti rendőrök két napon belül elfogták a feltételezett elkövetőt.
Nem rendelkezett vezetői engedéllyel az a sofőr, aki feltehetően ittasan ült a volán mögé.
A tapolcai rendőrök a bejelentéstől számított 20 percen belül elfogták a két férfit, akik erőszakkal elvették a sértettnél lévő pénzt.
Őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók azt a nőt, aki Zichyújfaluban megszülte, majd megölte gyermekét.
A marcali rendőrök elfogták a gyanúsítottat, aki megkísérelt betörni egy helyi élelmiszerüzletbe.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság „unokázós” csalók elfogására létrehozott nyomozócsoportja fogta el azt a két férfit, akik 2 millió forintot csaltak ki egy idős asszonytól.
A magyar rendőrök az olasz hatóságok által körözött gépkocsit foglaltak le a Csongrád megyei határátkelőhelyen.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.