Újabb fejlemények Till Tamás ügyében
Dr. Kovács Gábor r. alezredes, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese ad tájékoztatást az ügy fejleményeiről.
Dr. Kovács Gábor r. alezredes, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese ad tájékoztatást az ügy fejleményeiről.
Meghalt egy 17 éves fiú Battonya határában. Láthatósági mellény nélkül, kivilágítatlan biciklivel kerékpározott, amikor a gyanú szerint egy kombájn elütötte. A gép vezetője elhagyta a helyszínt, de a rendőrök azonosították és előállították.
Somogyi Krisztián százados, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság bűnügyi osztály kiemelt főnyomozója sporttal és zenéléssel színesíti életét. Indul a Belügyminisztérium úszó- és strandröplabdaversenyein, amerikai focizik és rockzenekarok dobosa.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 5-én 00 órától 2024. szeptember 9-én 8 óráig.
A vegyész szakértő kimondta, hogy a rendőrök által lefoglalt 1 liter folyadékból akár 90 kilogrammnyi speed is készülhetett volna.
Előző héten az ittas sofőrök kiszűrésére irányuló akciót tartottak a rendőrök. Eredményeként pár óra alatt öt olyan sofőrrel szemben intézkedtek, akiknél a szonda pozitív értéket mutatott.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Alvó emberek értékeit vette el, és kerékpárokat lopott egy 30 éves férfi. A nagykátai rendőrök folytatják ellene az eljárást.
A váci rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
Egy étteremben őrizetlenül hagyott válltáskát vitt el a rabló előző nap. A bíróság elrendelte letartóztatását.
A 16 éves fiút a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.
A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a 16 éves elkövetőt, aki séta közben beült egy parkoló autóban, majd elhajtott vele.
A Miskolci Rendőrkapitányság egy rablás miatt indított eljárás vizsgálatát fejezte be.