Motort lopott
Át is festette a kétkerekűt egy 32 éves veszprémi férfi, de a rendőrök elfogták és kihallgatták.
Át is festette a kétkerekűt egy 32 éves veszprémi férfi, de a rendőrök elfogták és kihallgatták.
A helyi gyanúsított korábban több lopást is elkövetett, egy közúti igazoltatáskor pedig kábítószergyanús anyagot találtak nála.
Fazekas Tamás főtörzsőrmester és Tóth Dávid törzsőrmester két éve szolgál együtt a Hajdúnánási Rendőrkapitányságon, rutinos páros, összeszokott csapat, ha kell, életüket is kockára teszik, hogy megmenthessék azt, aki bajba jutott. Augusztus 30-án a Hajdú-Bihar vármegyei Polgár utcáin járőröztek, amikor lakástűzhöz riasztották őket.
Kamera buktatott le egy 22 éves kifosztót.
A tolvaj nem elégedett meg a zsákmánnyal, másnap már az autót is elvitte.
A nyomozók megtalálták a gépeket, lefoglalták és visszaadták a bolt tulajdonosának. Befejeződött a nyomozás.
A debreceni rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Balassagyarmaton egy fiatal nő, míg Salgótarjánban egy idős férfi életét mentették meg munkatársaink.
A csengersimai rendőrök a járművezetőt a túlsúly megszüntetésére, és közigazgatási pénzbírság megfizetésére kötelezték.
A BRFK folytatja az intenzív sebességmérést.
A földi egységeket a levegőből a KR helikoptere és drón is segítette.
A rendőrök megtalálták a kecskeméti elkövetőt, aki tette után nem sokkal öngyilkos lett.
A szécsényi rendőrök őrizetbe vették azt a férfit és nőt, akik több alkalommal foglaltak le különböző vendégházakban, panzióban szállást, majd az ott eltöltött éjszakák, valamint étel és italfogyasztás után fizetés nélkül távoztak.
A XVI. kerületi rendőrök keresik a felvételen látható férfit.
A bűnbanda tagjai hazánkba illegálisan bejutott migránsokat szállítottak a szerb határról autókkal Nyugat-Európába. A 11 férfi ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.