Holtan találták meg az eltűnt férfit Orosztonyban
Halált okozó testi sértés miatt nyomoz a rendőrség.
Halált okozó testi sértés miatt nyomoz a rendőrség.
A rendőrök elfogtak egy szerb embercsempészt, aki nyolc határsértőnek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának munkatársai befejezték az ügy vizsgálatát azzal a két román állampolgárral szemben, akik 23 határsértőt akartak Nyugat-Európába szállítani.
Ismét várjuk leendő szolgálati kutyák gazdáinak jelentkezését!
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a kerékpárosok figyelmét a rájuk vonatkozó KRESZ-szabályok betartására.
Két ember életét vesztette, négyen megsérültek a Hajdúszoboszló és Kaba között történt balesetben.
Gyorsan rendőrkézre kerültek az autót elkötő és a házat rongáló fiatalok.
Vas megye 2021. évi bűnügyi és közbiztonsági helyzetét értékelte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Tiborcz János r. dandártábornok.
Új bűnügyi és rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes kezdi meg szolgálatát.
A fővárosi rendőrök mindhárom eltűnt gyermeket épségben találták meg.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.