Gépkocsiján fennakadt biciklivel együtt hagyta el a baleset helyszínét a sofőr
Győrszentiván belterületén egy személygépkocsi – feltehetően ittas – vezetője elgázolt egy kerékpárost, majd anélkül, hogy részére segítséget hívott volna, elhajtott.
Győrszentiván belterületén egy személygépkocsi – feltehetően ittas – vezetője elgázolt egy kerékpárost, majd anélkül, hogy részére segítséget hívott volna, elhajtott.
Egy 18 éves litván csempészt fogtak Bács-Kiskun megyében. A határsértők elszaladtak, a felkutatásuk jelenleg is folyamatban van.
A győri rendőrök egy Nyúl közelében történt közlekedési balesetnél intézkedtek, amikor egy figyelmetlen sofőr a lezárt baleseti területre hajtott.
Az angyalföldi zsaruk ellenőrizték a közlekedésben résztvevőket.
A 36 éves férfit számtalan alkalommal állították meg a rendőrök, amint ittasan, bódultan, eltiltás hatálya alatt vezetett. A kiskunmajsai gyanúsított jelenleg is letartóztatásban van.
Az oroszlányi férfi a volt élettársa telefonját földhöz vágta, majd megtaposta. A nyomozók rongálás miatt kihallgatták a tettest.
Felkutatták és elfogták a pilisvörösvári rendőrök azt a két férfit, akik egy piliscsabai ház udvarán lévő füstölő tartalmát apasztották meg. Kétszatyornyi kolbásszal, szalonnával, szalámival távoztak.
A kismamánál beindultak a szülési fájások, a rendőröktől kért segítséget a Nyugati pályaudvaron. Mentőt hívtak hozzá, kórházba vitték – csütörtök hajnalban adott életet egy egészséges kisfiúnak.
A gyanú szerint két férfi utánfutóval akart ellopni egy autót a XV. kerületben.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba az éjszaka folyamán három csoportban 50 határsértő Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták őket.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.