Három ittas vezető az úton, egy az árokban
Négyszer lett pozitív a szonda a hétvégén Somogy megyében.
Négyszer lett pozitív a szonda a hétvégén Somogy megyében.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy új pszichoaktív anyag-kereskedővel, és egyben drog-fogyasztóval szemben folytatott.
A rendőrök 7 személyt igazoltattak Lovászpatona külterületén.
A dombóvári rendőrök alapos munkájának köszönhetően már letartóztatásban van az elkövető.
A hajdúhadházi rendőrök őrizetbe vettek egy 22 éves férfit, aki lopott autóval furikázott, annak ellenére, hogy a járművezetéstől eltiltották.
A miskolci rendőrök előállították a sofőrt.
Dr. Marcsek Sándor r. ezredes tárgyjutalommal köszönte meg a szekszárdi Szőlő-Szem Mozgalom leköszönő vezetőinek a több éven át tartó lelkiismeretes és kitartó munkát.
A rendőrök összesen 32 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A fővárosi nyomozók gondatlanságból elkövetett emberölés miatt hallgatták ki azt a férfit, aki a gyanú szerint betegtársa halálát okozta.
Magukra és másokra is veszélyt jelentettek azok a sofőrök, akiket a tatai és az oroszlányi rendőrök szűrtek ki a forgalomból.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.