Lezárt akta: Feldúlt állapotban, gáz- és riasztó pisztollyal fenyegetőzött
A mosonmagyaróvári nyomozók befejezték a vámosszabadi férfi ellen garázdaság elkövetése miatt indított büntetőeljárás vizsgálatát.
A mosonmagyaróvári nyomozók befejezték a vámosszabadi férfi ellen garázdaság elkövetése miatt indított büntetőeljárás vizsgálatát.
Egy olyan munkahelyi baleset ügyében nyomoznak a bonyhádi rendőrök, amit a szabályok betartásával könnyen el lehetett volna kerülni.
Kis híján levágta haragosa egyik fülét egy 36 éves kiskunhalasi lakos. A rendőrök vetettek véget az elfajult vitának.
Lakott területen belül mértek be gyorshajtókat a dorogi rendőrök. Egy sofőr 121 km/h-val közlekedett Tokod belterületén.
A győri rendőrök a 82-es számú főúton, Ravazd térségében történt közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Saját barátnőjét rabolta ki, hogy tovább kaszinózhasson - elfogták a budapesti rendőrök
Három szerb férfi hét illegális migránst akart Ausztriába vinni.
A dunai vízirendőrök egy fiatal lányt emeltek ki a hullámok közül.
Bűnügyi akció során több mint félszáz elkövetőt állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként pár nap alatt a nyomozók.
A helyszínek sorrendisége egy 28 éves ceglédi férfivel függ össze: kővel dobálta a ceglédi bíróságot, a rendőrök a tetthelyről előállították és bíróság elé állítását kezdeményezik.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.