Elfogás a lépcsőfordulóban
A dunakeszi járőrök segélykérésre reagálva a helyszínen tetten érték azt a két férfit, akik zárfésűkkel felszerelkezve jártak lakásról lakásra.
A dunakeszi járőrök segélykérésre reagálva a helyszínen tetten érték azt a két férfit, akik zárfésűkkel felszerelkezve jártak lakásról lakásra.
Figyelmen kívül hagyta a vasúti átjáróban a tilos jelzését az 53 éves tárkányi lakos, aki súlyos sérülést okozott magának. A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát.
A rendőrség kéri a lakosság segítségét a VIII. kerületben tönkretett kocsi ügyében.
Garázdaság és rongálás miatt folytattak eljárást egy 24 éves férfival szemben, aki egy taxin vezette le dühét.
A rendőrök elfogtak egy embercsempészt és hat illegális migránst tartóztattak fel Csongrád-Csanád megyében.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba éjszaka nagyobb csoportokban 32 határsértő Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták őket.
Az határsértők jogellenesen jutottak be az ország területére.
A fővárosi rendőrök öt napon belül azonosították és elfogták azt a nőt, aki egy budapesti piacon nyúlt le egy vevőt.
A BRFK és a társszervek szombaton 3730 menekültet fogadtak a fővárosi pályaudvarokon.
A szabolcsi nyomozók őrizetbe vették a nyírvasvári férfit.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.