Két ittas autóssal is dolguk akadt a somogyi rendőröknek
Az elsőt az egyenruhások, a másodikat a házfal állította meg.
Az elsőt az egyenruhások, a másodikat a házfal állította meg.
A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság munkatársa kiemelkedő szakmai munkájáért kapott elismerést.
A szlovák és a magyar rendőrök közös vasúti járőrszolgálata nyolc migráns előállítását eredményezte.
Illegálisan tartott és kereskedett védett hüllőkkel, valamint kétéltűekkel egy megyeszékhelyi férfi, akit gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök, és lefoglaltak a lakásán 73 egyedet.
Újabb embercsempészt fogtak el a rendőrök Komárom-Esztergom megyében.
A 41 éves férfi egy diósjenői ingatlan területéről lopott üzemanyagot.
A közlekedési balesetek egyik leggyakoribb okozói a sebességtúllépők; kiszűrésüket célozta a fővárosi rendőrök újabb akciója.
A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
A szekszárdi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, mely egy koroncói és egy kótaji fiatalember ellen indult, akik az interneten hirdettek eladásra műszaki termékeket, de egyszer sem teljesítették a vállalásukat.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.
A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a 16 éves elkövetőt, aki séta közben beült egy parkoló autóban, majd elhajtott vele.