Katalizátortolvajt vettek őrizetbe a kaposvári rendőrök
Az ország minden táján követett el gondosan megtervezett lopásokat a 44 éves fóti férfit.
Az ország minden táján követett el gondosan megtervezett lopásokat a 44 éves fóti férfit.
A tamási rendőrök rövid időn belül megtalálták az ellopott értékes kutyát.
Összehangolt akció Barcs, Nagyatád és Marcali környékén, több mint ötven szabálysértővel szemben léptek fel a somogyi rendőrök.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködési megállapodást kötött az Axial Kft.-vel Zsámbékon a Drivingcamp Hungary Zrt. vezetéstechnikai- és rendezvényközpontjában.
A szülők 13 éves lányukat is rávették arra, hogy segítse őket a bűncselekmények elkövetésében. A debreceni nyomozók büntetőeljárást indítottak ellenük.
A veszprémi rendőrök állatkínzás miatt indítottak nyomozást az állat gazdája ellen.
Hét körözés is érvényben volt azzal a mezőnagymihályi férfivel szemben, akit a Szikszói Rendőrőrs járőrei elfogtak.
A Körmendi Rendőrkapitányság befejezte a 2021. október 9-én, Körmenden megrendezett Egis Körmend - Falco KC kosárlabda-mérkőzésen történt csoportos garázdaság miatt folytatott büntetőeljárást.
A szikszói rendőrök egy órán belül elfogták azt a férfit és társát akik egy helyi családi ház melléképületéből lopták el a házigazda motorkerékpárját és szerszámait.
A sofőr nyolc illegális migránst akart Ausztria területére juttatni.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.
A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a 16 éves elkövetőt, aki séta közben beült egy parkoló autóban, majd elhajtott vele.
A Miskolci Rendőrkapitányság egy rablás miatt indított eljárás vizsgálatát fejezte be.