Határsértők Bács-Kiskun megyében
A csoport jogellenesen jutott be az ország területére.
A csoport jogellenesen jutott be az ország területére.
Egy lengyel sofőr tizenhárom határsértőt akart átcsempészni az országon, de nem járt sikerrel, mert a rendőrök lefülelték. A bűnelkövetőt őrizetbe vették, a migránsokat pedig visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bácsalmásnál és Bácsszentgyörgynél meghosszabbított nyitvatartással lehet használni a közúti határátkelőket.
A gyanú szerint a férfi az illegálisan megszerzett adatokkal tucatnyi alkalommal rendelt SIM kártyákat, mobiltelefonokat.
A gyanúsított kerítést, tűzifát, juhot lopott. Tanyákat tört fel és kerékpárt zsákmányolt. A kiskunhalasi rendőrök kezdeményezik a letartóztatását.
A rendőrök elfogtak egy osztrák embercsempészt, aki kilenc határsértőt próbált jogellenesen Magyarország területére szállítani.
A barcsi nyomozók befejezték a nyomozást.
A nyomozók több mint fél kiló kábítószert foglaltak le egy 46 éves férfitől.
Embercsempészés gyanúja miatt indul eljárás az ellen a 35 éves bolgár sofőr ellen, aki 12 embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.
A lopással gyanúsított férfi ellen három körözés volt érvényben.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.
A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a 16 éves elkövetőt, aki séta közben beült egy parkoló autóban, majd elhajtott vele.
A Miskolci Rendőrkapitányság egy rablás miatt indított eljárás vizsgálatát fejezte be.