Újabb migránscsoportot tartóztattak fel Csongrád-Csanád megyében
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba 10 határsértő Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták őket.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba 10 határsértő Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták őket.
A vásárosnaményi rendőrök várják az ismeretlen tehergépjármű vezetőjét, valamint azoknak a jelentkezését, akik az eset körülményeiről információval rendelkeznek.
Kábítószergyanús anyag volt a lakásában, a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki.
A budapesti rendőrök kihallgatták a futárt, aki közlekedési nézeteltérést bosszult meg.
Két család tagjai estek egymásnak 2020 nyarán egy érdi benzinkútnál. Egy ember meghalt, többen megsérültek - a Pest megyei rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A világon mindenhol ezen a napon, április 2-án tartják az Autizmus Világnapját. A budapesti rendőrök erre az alkalomra különleges nyílt napot szerveztek az autista gyermekek és szüleik számára.
Ruházatába rejtette az árukat, a berettyóújfalui rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki.
A szekszárdi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, mely két szekszárdi és egy bonyhádi férfi ellen indult, akik nagy mennyiségű szotyola értékesítésére tettek szóban ígéretet. A közel 5 millió forintot átvették a kereskedőtől, de az árut nem adták át.
A megyeszékhely nyomozói három kecskeméti férfival szemben folytattak eljárást, akik együtt és külön-külön összesen közel húsz alkalommal loptak.
Ipolyvece külterületén engedély nélkül rakta le a szemetet két férfi.
A 16 éves fiút a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.
A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a 16 éves elkövetőt, aki séta közben beült egy parkoló autóban, majd elhajtott vele.
A Miskolci Rendőrkapitányság egy rablás miatt indított eljárás vizsgálatát fejezte be.