Mire hazaért, már várták a rendőrök
A tettes kihasználta, hogy a lakásban nem tartózkodnak, onnan pénzt és ékszereket lopott el.
A tettes kihasználta, hogy a lakásban nem tartózkodnak, onnan pénzt és ékszereket lopott el.
A Rendőrség Napja alkalmából Dr. Kiss Attila r. vezérőrnagy Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrfőkapitánya Mag Dórának, a Miskolc Televízió szerkesztő-riporterének – a 2022-es „Év Médiapartnere – Aszaly Antal” díjat adományozott.
Dr. Máté Csaba rendőr alezredes és Korcsmár Péter rendőr alezredes érdemelte ki a megtisztelő címet.
Csattant a bilincs Hévízen és Dunakeszin.
Németh Róbert rendőr főtörzsőrmester, a Tatai Rendőrkapitányság körzeti megbízottja egy baleset szemtanúja volt. Azonnal a 85 éves férfi segítéségre sietett, a mentők kiérkezéséig őt ellátta.
A füzesabonyi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba 84 határsértő.
A józsefvárosi nyomozók azzal gyanúsítanak egy férfit, hogy meglépett egy boltban hagyott elektromos kétkerekűvel.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba az éjszaka folyamán öt csoportban 67 határsértő Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták őket.
A BRFK és a társszervek vasárnap 675 menekültet fogadtak a fővárosban.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.
Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről.
Egy Tolna vármegyében élő férfitől hónapokon át csaltak ki pénzt ismeretlenek különböző jól jövedelmező befektetések ígéretével.
A budaörsi rendőrök elfogták, a bíróság letartóztatta.
Egy püspökladányi nőt a volt férje és társa majd két napig tartott fogva az ex jászkiséri otthonában. A jászsági rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a két férfit, a volt férjet őrizetbe vették.
A nyíradonyi rendőrök a Mátrix Projekt keretében folytattak eljárást egy gödöllői lakossal szemben.