Eltűnés miatt keressük Nagy Gusztávnét
Az Oroszlányi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Az Oroszlányi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Kábítószerrel kereskedtek.
Internetes vásárlás, több százezer forintos előre utalás ismeretlennek, futás a pénz után, majd csalódott rendőrségi feljelentés. A szentendrei nyomozók már az elején tudták, nem állnak meg egy rendbeli gyanúsításnál – hat lett belőle.
A rendőrök 11 illegális migránst tartóztattak fel Csongrád-Csanád megyében, akik jogellenesen próbáltak meg bejutni az országba.
Többtucatnyi migránst találtak a rendőrök a furgon rakterében.
A Balatoni Szövetség 2022. május 18-án elismerésben részesített három személyt, akik kiemelkedően tevékenykedtek az elmúlt években, évtizedekben a Balatonért.
Az 55 éves P. Zoltánt a KR NNI célkörözési nyomozóinak információja alapján kapták el Kepno városában.
A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a két férfivel szemben, akik a megalapozott gyanú szerint több helyről is loptak Hajdúböszörményben.
A fővárosi rendőrök visszahúztak egy 18 éves férfit a korlát másik oldalára.
Tilos jelzésen haladt át több járművezető is Debrecen külterületén. A rendőrök közigazgatási bírságot szabtak ki velük szemben.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.