Rács mögött tolvaj
A férfi ellen a nagyatádi rendőrök lopás miatt indítottak eljárást.
A férfi ellen a nagyatádi rendőrök lopás miatt indítottak eljárást.
A gyorsforgalmi utat a helyszínelés idejére mindkét irányban lezárták.
Három napon belül elfogták azt a két fiatalt, akik a gyanú szerint súlyosan megvertek egy férfit Budapest IV. kerületében.
Budapest rendőrfőkapitánya visszavonta a 01000-2480/2015. bűnügyi számú ügyben tett díjkitűzést.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba 35 határsértő Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták őket.
Az ismeretlen elkövető csavarokat és lemezalátéteket szerelt ki a sínek talpfájából a Dejtár és Ipolyvece közötti vasútvonalon.
A nagykanizsai rendőrök több szabálysértővel szemben intézkedtek.
Egy kisteherautót követtek a rendőrök, mivel felmerült a gyanú, hogy illegális migránsok vannak benne. A sofőr a rendőri jelzés ellenére nem állt meg.
A bátaszéki rendőrök két, magát palesztin állampolgárnak valló férfit állítottak elő a bátaszéki vasútállomásról.
Balesetnek próbálta meg beállítani hozzátartozója halálát egy tatabányai férfi, de nem tudott túljárni a rendőrök eszén. Most vádemelést javasolnak ellene.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.