Van még valakinek jogosítványa?
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai harminchat ittas, illetve két bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszonötödik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai harminchat ittas, illetve két bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszonötödik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Nógrád vármegyei rendőrkapitányok vehették át vezetői kinevezésük meghosszabbítását.
Kölyök mosómedve sipákolt a Frankfurt melletti Schlüchtern egyik szupermarketének parkolójában, ahonnan a helyi rendőrségre került. Ott egy főbiztos vette a szárnyai alá, és addig telefonálgatott, amíg nem talált számára megfelelő elhelyezést. Okkal volt nehéz a rendőrnő dolga.
Közös gyakorlatot hajtott végre a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Szlovák Köztársaság Rendőrségi Testület Besztercebánya Kerületi Igazgatósága.
A Bűnügyi Igazgatóság befejezte a nyomozást egy 52 éves hajdúböszörményi nővel szemben.
Egy férfi Debrecen belvárosában vette el egy fiatal telefonját. A nyomozók befejezték az eljárást vele szemben.
Nógrád vármegyei nyomozó munkáját ismerték el az országos konferencián.
Móczár Zsolt őrmester életének központi eleme a szolgálat. Így volt ez azon a több mint húsz évvel ezelőtti hideg napon is, amikor a Zsaru Magazin részére nyújtott önzetlen segítséget egy véres bűncselekmény rekonstruálásában.
Az Oroszlányi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Jelentkezzen, ha látta a 16 éves lányt!
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.