Legfrissebb híreink

Sok volt a rovásukon

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Számos szabályszegést és bűncselekményt követtek el annak az autónak az utasai és a sofőrje, akiket a tolnai rendőrök ellenőriztek szombaton este. A 35 éves járművezetőt őrizetbe is vették.

Betörés közben aludt el

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai ébresztették azt a betörőt, aki bűnös ténykedése közben az ablakpárkányon hajtotta álomra a fejét.

Kitüntetett tatabányai életmentő

Zsaru Magazin

A rendőrségre január 30-án kora este tett bejelentést egy nő, és arról értesítette a rendőröket, hogy öccse a tatabányai lakásában éppen öngyilkosságra készül. A mentőszolgálat munkatársai kimentek a megadott címre, de a férfi nem engedte be őket a negyedik emeleti lakásba. Sőt, azzal fenyegetőzött, hogy ha valaki megkísérli ezt, kiugrik az ablakon.

Őrizetben az ároktői támadó

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök majd egy óra alatt elfogták azt a támadót, aki egy idős férfit rabolt ki Ároktőn.

Baleset szemtanúit keressük

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy baleset körülményeinek tisztázása érdekében.

Fegyverarzenál

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy székesfehérvári férfitól lefoglalt fegyverekkel, lőszerekkel és robbanóanyagokkal egy kisebb hadsereget is fel lehetett volna vértezni.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.