Őrizetben
A kunszentmártoni rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását annak a helyi férfinak, aki nyolc bűncselekményt követett el rövid időn belül a településen.
A kunszentmártoni rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását annak a helyi férfinak, aki nyolc bűncselekményt követett el rövid időn belül a településen.
Pár órán belül három gyorshajtót is bemért a sebességmérő készülék Nógrád vármegye útjain.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 17 éves ózdi fiatalember eltűnése ügyében.
Autómentes napi programok Zalaegerszegen.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, és egy 13 éves ózdi kislány eltűnése ügyében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei az árhullám csökkenésével továbbra is jelen vannak mind a még lezárt, mind a már megnyitott területeken.
A felújítási munkálatok ideje alatt a Magyarországról történő kilépő forgalomban megnövekedett várakozási idővel kell számolni.
A Pest vármegyei nyomozók a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján folytatnak eljárást egy 63 éves férfi ellen.
Szolgálaton kívül, a hajnali órákban hazafelé tartva mentette meg egy nő életét a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság iskolaőre.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen nő azonosításához.
A kecskeméti rendőrök őrizetbe vették azt a 22 éves nőt, aki országszerte, közel egy tucat alkalommal lopott üzletekből. Alkalomadtán el is falatozta zsákmányát, ám fizetni nem szándékozott.
Ha felismeri őket, értesítse a rendőrséget!
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományának első alkalommal szerveztek sport- és egészségnapot Szekszárdon.
Célja a bűnmegelőzés, valamint a lakosság és a közlekedők biztonságérzetének növelése.
Ismét zavartalan a határforgalom.
Megnövekedett várakozási idővel kell számolni.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy bűncselekményt követ el, aki a gyűlés békés jellegét megsérti.