Kerékpárokra utaztak
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/3__16.jpg?itok=VOi09jPz)
A rendőrök elfogtak négy férfit, akik sorozatosan, anyagi haszonszerzés céljából lopták a bicikliket Szentesről.
A rendőrök elfogtak négy férfit, akik sorozatosan, anyagi haszonszerzés céljából lopták a bicikliket Szentesről.
A miskolci nyomozok korábban már kihallgatták gyanúsítottként az új pszichoaktív anyaggal kereskedő dílert, akit most már őrizetbe is vettek.
Jelentkezzen, ha látta a 15 éves fiút!
Katonai tiszteletadás mellett kísérték utolsó útjára 2024. június 20-án a 47 éves korában elhunyt Berkes László r. őrnagyot, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ munkatársát.
Akciófilmbe illő követési gyakorlat helyszíne volt június 18-án délelőtt a zempléni 3719-es út 14-es kilométerszelvénye, ahol magyar rendőrök állítottak meg egy, a szlovák zsaruk elől menekülő autót. Az akció célja az volt, hogy tovább javítsák a két szerv ügyeletei közötti kommunikációt.
A nyírbátori rendőrök őrizetbe vették a helyi férfit.
A Nógrád vármegyei rendőrök idén is játékos foglalkozásokkal várták a táborozókat.
A léha életet élő fiatal a jánoshidaiakat károsította meg rendszeresen. A jászsági nyomozók kezdeményezték letartóztatását.
Ittas vagy bódult állapotban a volán mögé ülőket szűrtek ki a rendőrök.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a nő megtalálása érdekében.
Portugál hatóságok által körözött autót szűrtek ki a forgalomból a határrendészek Csanádpalota autópálya -határátkelőhelyen.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Allergiás reakció miatt lett rosszul egy férfi Keszthelyen, a készenléti rendőrök segítettek neki.
A gyors intézkedésnek köszönhetően mindenki épségben a partra jutott.
A rendőrök elfogták azokat a fiatalokat, akik Debrecenben több autót is megpróbáltak elkötni, azonban mindenki szerencséjére ez nem sikerült nekik.
Két férfi szerszámokat vitt el egy oroszlányi garázsból, de a rendőrök éppen szembementek velük, és elfogták a tetteseket.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 12 éves, miskolci gyermekotthonból eltűnt fiú ügyében.
Ismét járható az autópálya Zsámbék közelében.
Mostohaunokára hivatkozva csalt ki többmillió forintot ismeretlen elkövető.
Vevőből online csalás áldozata lett egy boldogkőváraljai nő. Három millió forint tűnt el a számlájáról.