Barátnője verte át
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/dupla%20c%C3%ADmer_93_46.jpg?itok=aAUzGoHF)
Sikkasztás miatt kell felelnie egy 36 éves soltvadkerti nőnek.
Sikkasztás miatt kell felelnie egy 36 éves soltvadkerti nőnek.
Az előző nap eseményei számokban.
A budapesti rendőrök Szigetszentmiklóson elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint a balesetet okozó autót vezette.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság járőrei a helyszínen fogták el azt a betörőt, aki éppen egy italboltot rámolt ki, bűnös ténykedését azonban már nem tudta befejezni.
A Terrorelhárítási Központ munkatársainak közreműködésével fogták el azt a 28 éves szekszárdi férfit, aki a gyanú szerint kábítószert és pszichoaktív anyagot árult.
Mérgében felhívta a 112-es segélyhívó számot és felesége megölésével fenyegetőzött egy erdőtarcsai férfi, azonban hiába a megbánás, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság terrorcselekmény miatt eljárást indított ellene.
Anthony Elliott őrmester nem tudott lábra állni és a bal karját mozdítani, miután december 7-én egy San Diegó-i szupermarketnél rálőtt egy menekülő rabló, és fejen találta, de csodával határos módon a két lábán tért haza a rehabilitációs intézetből. A városi rendőrkapitány is kiment elé a reptérre.
Szolnoki fiatalok seprűnyéllel és ököllel bántalmaztak egy tiszaföldvári testvérpárt, akiktől elvették a náluk lévő értékeiket.
Állatkínzás miatt folytatott nyomozást a Veszprémi Rendőrkapitányság egy 28 éves helyi férfival szemben.
A zalaegerszegi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Két határrendészeti kirendeltségen történik vezetőváltás.
Klíma nélkül maradt a hőségben.
A Csornai Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított ismeretlen csaló ellen, aki egy internetes alkalmazáson hirdető nőt vert át.
Csalókhoz került a nyaralásra szánt pénz.
A rendőrség folyamatos figyelemfelhívása ellenére a múlt héten a gyorshajtók száma meghaladta a négyezret.
A vízirendészek a társszervek bevonásával gyakorlatoztak Tiszafüreden. A bemutató során két csónak összeütközését szimulálták a Tisza-tavon, majd a vízbe esett, úszni nem tudó ember mentését mutatták be.
A BRFK akciójában 51 embert fogtak el, köztük egy emberölés bűntett kísérlete miatt körözött férfit.
A 16 éves lányt a rendőrök jelenleg is keresik.
Végzetes lépésre szánta el magát egy fiatal férfi Zalaegerszegen. Civilekkel közösen sikerült megakadályozni, hogy tragédia történjen.