Legfrissebb híreink

Pályázat roma fiataloknak

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság roma származású fiatalok tanulmányait támogatja.

A ruházat és a nyomozói szimat buktatta le

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti zsaruknak szerencséje volt, de azért tudták is, hogy hová kell menniük, amikor egy tolvajpáros után eredtek.

Baleset szemtanúit keressük

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy baleset körülményeinek tisztázása érdekében.

Nyitva hagyott gépjárművekre utazott, a nyomozók elfogták

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Laptopot, egyéb műszaki cikket és termékeket, továbbá több mint másfél millió forintot zsákmányolt két járműből az a 21 éves salgótarjáni elkövető, akit azóta elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök.

Vascsővel támadt

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe vették azt a férfit, aki egy szóváltást követően ütötte meg társait.

Túrázás közben tűnt el egy fiú

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az esztergomi rendőrök találták meg azt a 12 éves kisfiút, aki túrázás közben szakadt el szüleitől.

Kábítószer-kereskedőt fogtak

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy folyamatban lévő ügyben újabb dílert kutattak fel és vettek őrizetbe.

Elfogtak egy kiskunmajsai dílert

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kristályt árult egy 56 éves férfi ismerőseinek, de lebukott és most kezdeményezik a rendőrök a letartóztatását.

Bronzérmesek a tolnai zsaruk

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A KR Hősei focitornán remekeltek kollégáink.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.