Részegen háromszor, eltiltva a vezetéstől kétszer
Őrizetbe vették a kiskunhalasi rendőrök azt a jánoshalmi férfit, aki az elmúlt hetekben többször ittasan és a járművezetéstől eltiltva közlekedett.
Őrizetbe vették a kiskunhalasi rendőrök azt a jánoshalmi férfit, aki az elmúlt hetekben többször ittasan és a járművezetéstől eltiltva közlekedett.
Egy nő meghalt, támadója életveszélyesen megsérült.
A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy baleset körülményeinek tisztázása érdekében.
A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki anyagi haszonszerzés céljából kábítószert termesztett és árusított Szegeden.
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a vármegye teljes területére.
A kaposvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy 15 éves lány eltűnésének ügyében.
Megszűnt az informatikai probléma a határátkelőhelyeken
Egy 2023 áprilisában történt bűncselekményt derítettek fel vármegyénk rendőrei.
A Budapest Rendőr-főkapitányság egykori tolonc- és fogházosztálya 1888 nyarán kezdte meg működését a Mosonyi utca 9. szám alatt. Az osztály három épületből állt: az utcafronti épületsor hivatal és igazgatóság, a második fogház, a harmadik pedig toloncház volt.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága egy év kihagyást követően június 6-án rendezte meg Klein László rendőr alezredesről – a 2004-ben elhunyt kollégájukról – elnevezett, hagyományossá vált bűnügyi-technikai emlékversenyt.
A sértett közel 300 ezer forintot utalt el a csalóknak.
A vásárosnaményi rendőrök a lakosság segítségét kéri.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.