Elkötötte mások gépkocsijait
Egy jászárokszállási férfi szinte utazott azokra az autókra, amikben a tulajdonos benne hagyta az indítókulcsot. Őrizet lett a vége.
Egy jászárokszállási férfi szinte utazott azokra az autókra, amikben a tulajdonos benne hagyta az indítókulcsot. Őrizet lett a vége.
Forró vizes aknába esett egy nő tavaly augusztusban az egyik békéscsabai gyárban, majd öt nappal később meghalt. A nyílás tetejét az egyik gépkezelő vette le. A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát.
Eltűnés miatt keresi a Komáromi Rendőrkapitányság Molnár Melissza Noémit.
A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A járőrök egy órán belül azonosították, majd elfogták a 28 éves elkövetőt.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
A M0 és az M4 autóutakon is ellenőrzésekre számíthatnak a járművezetők.
A haláleset körülményeit a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.
Sajtótájékoztatóval egybekötött börzével vette kezdetét a Biztonság Hete programsorozata a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE), mely szeptember harmadik hetében várja a közlekedésbiztonság iránt érdeklődő kicsiket és nagyokat egyaránt.
A rendőrök egymillió forintot meghaladó közigazgatási bírságot szabtak ki.
A szécsényi rendőrök őrizetbe vették azt a férfit és nőt, akik több alkalommal foglaltak le különböző vendégházakban, panzióban szállást, majd az ott eltöltött éjszakák, valamint étel és italfogyasztás után fizetés nélkül távoztak.
A XVI. kerületi rendőrök keresik a felvételen látható férfit.
Telefont, játékkonzolt árult egy Békés vármegyei nő az interneten. Miután utaltak neki, nem küldte el az árut és megszakította a kapcsolatot a vevőkkel. A Mátrix Projekt keretében vádemelést javasol ellene a rendőrség.
A bűnbanda tagjai hazánkba illegálisan bejutott migránsokat szállítottak a szerb határról autókkal Nyugat-Európába. A 11 férfi ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.
Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről.