Országos határrendészeti összesítő
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A józsefvárosi közösségi házban egy hónapja elkövetett bűncselekmény ügyében újabb két gyanúsítottat hallgattak ki közösség tagja elleni erőszak miatt a budapesti nyomozók.
A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogtak egy 23 éves budapesti férfit.
2021 nyarán rendezett először a KRESZ-t fókuszba állító nyári gyermektábort a Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány és a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (ROKK). A rendőrszülők 7–14 éves gyermekeinek szervezett egyhetes turnusokból idén négy lesz a Fehér Holló utcában. Egyet biztosan állíthatunk: a résztvevők egy percig sem fognak unatkozni.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság járőrei elfogták azt a húszas évei elején járó férfit, aki fiatal kora ellenére már számos bűncselekménnyel gyanúsítható.
Egy 26 éves férfi egy üzletből energiaitalokat vitt el, melyekből egy dobozzal a rendőrök kiérkezéséig a helyszínen megivott.
Három okmányszakértő rendőrtiszt segíti Isztambulban, Kairóiban és Újdelhiben a magyar külképviseletek munkáját a hamis dokumentumok kiszűrésében idén januártól. Ők számoltak be munkájukról.
Hamar lebukott egy 15 éves elkövető.
A Bajai Rendőrkapitányság munkatársai hét embert hallgattak ki gyanúsítottként: hármat kábítószer-kereskedelemmel, a többieket kábítószer birtoklásával gyanúsítják.
Sikerrel zárult a United States Marshals Service (USMS) társhatóságok munkatársaival végrehajtott, hathetes gyerekmentő akciója, amelynek során 200 eltűntként nyilvántartott kiskorút kutattak fel. Közülük 123-an váltak emberkereskedők áldozatává.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.