Készenléti rendőrök intézkedése Cibakházán
Azonnal mentőt hívtak a férfinak.
Azonnal mentőt hívtak a férfinak.
A pirotechnikai termékek illegális forgalmazásának, árusításának és használatának megakadályozása összehangolt hatósági intézkedéseket tett szükségessé, ezért a Rendőrség is fokozott ellenőrzéseket végzett az év ezen időszakában.
2013. december 31-én 18 óra és 2014. január 1-jén 6 óra között 201 bejelentés érkezett a rendőrségre pirotechnikai eszközök használatával kapcsolatban.
A rendőrök elfogták azt a két nyírbátori lakost, akik helyi élelmiszerüzletből kíséreltek meg különböző árucikkeket eltulajdonítani.
Másik gyermeke részére kiállított hatósági igazolványt használt fel az utazási kedvezmény jogtalan igénybevételéhez.
Egy napon belül három emberélet megmentésében közreműködtek a tiszaújvárosi rendőrök.
Tagadták, hogy kormos kézzel a mellettük levő kályhát akarták ellopni.
Rendőrök mentették meg az életét annak a 70 éves férfinak, akinek a házában tűz ütött ki.
Gyermekotthonba vitték az egyenruhások a fiatalkorúakat.
A Készenléti Rendőrség járőrei egy tolvajt értek tetten, aki egy ragályi ingatlanba tört be, de a rendőrök bejelentés alapján, a helyszínen elfogták.
A 68 éves nőt a rendőrök jelenleg is keresik.
A hódmezővásárhelyi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 25 éves férfi megtalálásában.
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság fegyveres biztonsági őrei a dobogó harmadik fokára állhattak fel az országos megmérettetésen.
A négy férfit néhány órán belül elfogták a rendőrök.
A gyorshajtók száma szerencsére csökkenő tendenciát mutat, azonban ismét akadt húsz sofőr, akik szeszes italt fogyasztottak, mielőtt volán mögé ültek.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Tamási Rendőrkapitányság fiatalon elhunyt alosztályvezetőjének tiszteletére harmadik alkalommal szerveztek kispályás focitornát.
A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 22 éves nő eltűnése kapcsán.
Okmányismeret, gépkocsi-átvizsgálás, nyomfelismerés volt a feladat.
A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen nő azonosításához.