Közrendvédelem

Nincs rendőrségi eljárás

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pilisvörösvári rendőrök nem foglalták le a kutyákat.

A szlovén rendőrség kereste

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök elfogták azt a 49 éves férfit, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben.

Időben érkezett a segítség két alkalommal

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tapolcai Rendőrkapitányság egyenruhásai öt órán belül megtaláltak egy ismeretlen helyre távozott lesencefalui lakost és egy magatehetetlenül fekvő idős nőnek is segítettek.

Megerősített közterületi szolgálat Nyíregyházán

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A péntekenkénti fokozott közterületi jelenlét elsősorban a lakosságot zavaró és a szubjektív közbiztonságérzetet hátrányosan befolyásoló jogsértések megelőzésére irányul.

Három órán belül megtalálták

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök Jászapáti és Jászdózsa között, a földön fekve találták meg az elektromos kerekesszékkel közlekedő idős férfit.

Időben érkezett a segítség

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kiskőrösi Rendőrkapitányság Izsáki Rendőrőrsének két rendőre mentette meg a 70 éves férfi életét.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kiszűrve

Német hatóságok által körözött autót foglaltak le a nyomozók Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Ittasan vezetni veszélyes

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonkét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminckilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

A nyomozók nem engedték kihűlni a nyomokat

A szerencsi rendőrök – közel – két évvel ezelőtti rablás ügyében végzett kitartó nyomozásukkal törlesztették azt az adósságot, melynek során őrizetbe vették egy bodrogkeresztúri idős nő bántalmazóját.