Debrecenben fogták el
Az egyenruhások elfogták azt a férfit, akivel szemben elfogatóparancs volt érvényben.
Az egyenruhások elfogták azt a férfit, akivel szemben elfogatóparancs volt érvényben.
A zákányi körzeti megbízottak elfogták a férfit.
A Nagyvárad téren csaptak össze az orosz és a ferencvárosi szurkolók.
Győr Megyei Jogú Város jegyzőjének bejelentését követően a rendőrség a helyszínen megjelent, azonban rendőri intézkedésre nem került sor.
A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőrei mentették meg az életét egy 34 éves férfinak, aki a Margit hídról esett a Dunába.
A rendőrség senkit sem akadályoz meg a szabad véleménynyilvánításban.
A kecskeméti rendőrök szombat éjjel elfogták azt a tinédzsert, aki korábban Lajosmizséről elvitt egy nyitott állapotban lévő autót.
A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőrei megmentették annak a nőnek az életét, aki a Lánchídról esett a Dunába.
Az egyenruhások elfogták azt a férfit, akivel szemben elfogatóparancs volt érvényben.
A rendőrök mindkét férfit előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra.
Ez a csaló most nem járt sikerrel, mert a kiszemelt zalaegerszegi áldozata időben értesítette a rendőrséget és a számláját is letiltatta.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
A képeken látható férfit keresik a fővárosi rendőrök.
Elakadt egy kamion a baki körforgalom és Zalaszentmihály között.
A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a fiatal megtalálásában.
Kétszer is eltiltották a vezetéstől és három körözés volt érvényben az ellen a 24 éves ráckeresztúri férfi ellen, akinek tetteit öccse akarta magára vállalni.
Európa-szerte példaértékű a szerb és osztrák kollégákkal közös misszió.
A székesfehérvári rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
Négy kutyát tartott az éhhalál közelében egy miskolci nő.
A Miskolci Rendőrkapitányság lopás miatt indított nyomozást, mivel egy belvárosi fodrászszalonból éjszaka eltűnt egy tucat hajvágó gép.