Lemondott gyűlés
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/gyules_tilos.png?itok=rW7YUCst)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatója.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatója.
A 77 éves idős urat sértetlenül vitte haza kollégánk autójával, miután a tegnap délutáni bevásárlásból nem tért haza és egész éjszaka keresték.
A XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított.
A debreceni rendőrök a társszervekkel együttműködve a négy órás akció során közel 100 emberrel szemben intézkedtek.
A rendőrök kilenc körözött személyt elfogtak.
A pásztói rendőrök egy 18 éves férfit fogtak el Kállón.
A polgárőrök és rendőrök segítettek a bajba jutott férfin.
Az akció ideje alatt négy körözött férfi és egy nő, valamint egy apa-fia kábítószer-fogyasztó páros került rendőrkézre.
Az egyik egységben alkoholt árultak az utcán gyülekezőknek, a másikban több mint harmincan tartózkodtak.
A tatabányai rendőrök a személygépkocsi vezetője és utasa ellen is eljárást indítottak.
A 16 éves lányt a rendőrök jelenleg is keresik.
Végzetes lépésre szánta el magát egy fiatal férfi Zalaegerszegen. Civilekkel közösen sikerült megakadályozni, hogy tragédia történjen.
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Alig fél nap alatt fogták el a rendőrök azt a fiatalembert, aki kirabolt egy idős nőt Olaszliszkán.
A rendőrség kutyakiválasztási napot tart 2024. augusztus 13-án Dunakeszin.
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Senkitől nem tudott cigarettát kérni, ezért felgyújtotta egy trafik zárt, műanyag ajtaját egy férfi Magyarbánhegyesen. A rendőrök hamar kiderítették, ki volt a rongáló, és vádemelést javasolnak ellene.
A törökszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy 24 éves férfit, aki az elmúlt hónapokban 10 bűncselekményt követett el Fegyverneken, zömmel lakásbetöréseket.
Egy 16 éves fiatal több alkalommal tört be tatai fagyizókba, ahonnan elvitte a váltópénzt. A járőrök a napokban fogták el a hívatlan látogatót.
A nyíregyházi rendőrök tíz perc alatt azonosították és elfogták a három elkövetőt.