Mindketten szabálysértési őrizetbe kerültek
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/lead_1582_13_38.jpg?itok=6o0UbBkH)
A két férfi vezetői engedély nélkül ült volán mögé, a berettyóújfalui rendőrök eljárást indítottak velük szemben.
A két férfi vezetői engedély nélkül ült volán mögé, a berettyóújfalui rendőrök eljárást indítottak velük szemben.
Budaörs térségében torlódásra kell számítani a Budapestről kifelé vezető oldalon.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály munkatársai az 1401-es számú úton, illetve Győrújfalu és Győrzámoly községekben ellenőrizték a forgalomban résztvevőket.
Újabb tuningolt autókat szűrtek ki a forgalomból a rendőrök Békéscsabán. A megyei kormányhivatal közlekedési szakembereivel közösen tartott ellenőrzéskor öt autónál találtak szabálytalan átalakítást.
A napokban megtartott fokozott ellenőrzés keretében számos szabályszegővel szemben intézkedtek az egyenruhások.
A rendőrök befejezték a 471-es főúton történt baleset vizsgálatát. A megalapozott gyanú szerint a hajdúsámsoni férfi ittasan ült volán mögé, majd nem sokkal később balesetet okozott.
Egy mozgásában korlátozott idős nő sérült a balesetben.
Az egy héten át tartó fokozott közúti ellenőrzés mérlege.
Az egyenruhások drónt is bevetettek az akció ideje alatt.
Videós összefoglaló a három nap legemlékezetesebb pillanatairól.
Eltiltás hatálya alatt vezetni bűncselekmény. Egy komlóskai sofőr tudta ezt, mégis volán mögé ült, előtte azonban még autójának a hatóság által bevont rendszámát kicserélte egy másikra.
Huszonkettő gyorshajtót szűrtek ki az egybehangolt kontroll során Győr-Moson-Sopron megyében.
A közlekedésbiztonsági akció során a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrök közel kétezer járművezetőt ellenőriztek.
A csepeli Weiss Manfréd úton egy forgalmi sáv járható.
Balatonfüreden és Balatonalmádiban is közlekedési akciókat tartottak a rendőrök.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az ellenőrzés célja volt a közlekedési szabályokat megsértő járművezetők forgalomból való kiszűrése és a közlekedési balesetek megelőzése.
Két ember könnyebben megsérült – a rendőrök elterelik a forgalmat.
A rendőrök összesen 39 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A terézvárosi rendőrök sebességmérési akciót tartottak az Andrássy úton szabálytalankodók kiszűrésére.
Végzetes lépésre szánta el magát egy fiatal férfi Zalaegerszegen. Civilekkel közösen sikerült megakadályozni, hogy tragédia történjen.
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Alig fél nap alatt fogták el a rendőrök azt a fiatalembert, aki kirabolt egy idős nőt Olaszliszkán.
A rendőrség kutyakiválasztási napot tart 2024. augusztus 13-án Dunakeszin.
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Senkitől nem tudott cigarettát kérni, ezért felgyújtotta egy trafik zárt, műanyag ajtaját egy férfi Magyarbánhegyesen. A rendőrök hamar kiderítették, ki volt a rongáló, és vádemelést javasolnak ellene.
A törökszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy 24 éves férfit, aki az elmúlt hónapokban 10 bűncselekményt követett el Fegyverneken, zömmel lakásbetöréseket.
Egy 16 éves fiatal több alkalommal tört be tatai fagyizókba, ahonnan elvitte a váltópénzt. A járőrök a napokban fogták el a hívatlan látogatót.
A nyíregyházi rendőrök tíz perc alatt azonosították és elfogták a három elkövetőt.
Gárdonyi kollégáink SUP-osokat segítettek partra sporteszközükkel együtt szombaton.