Lezárt ügy: ittasan ült volán mögé
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/N3575213_0.jpg?itok=BzFpViZF)
A berettyóújfalui rendőrök befejezték egy tavaly történt baleset vizsgálatát.
A berettyóújfalui rendőrök befejezték egy tavaly történt baleset vizsgálatát.
Sebességtúllépések a XVIII. kerületben.
Próbálkozott erőtlen magyarázatával meggyőzni az őt kihallgató rendőrt egy 56 éves férfi, aki a napokban okozott balesetet Dánynál.
A járművet a német hatóságok keresték.
Az elmúlt héten négy olyan nap is volt, amikor a gyorshajtók száma jelentősen meghaladta a félezret.
A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.
A múlt hét közlekedésrendészeti tapasztalatai Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében.
Még mindig sokan nem számolnak az ittas vezetés kockázataival, és alkoholfogyasztást követően ülnek a volán mögé!
A rendőrök továbbra is helyszínelnek a mezőgazdasági területen.
A rendőrség megkezdte a helyszínelést.
Őrizetbe vettek a szegedi rendőrök egy gyorshajtót, aki vezetői engedély nélkül száguldott a 47-es főúton.
A gyorshajtás még mindig vezető baleseti ok. A ROADPOL akció ennek visszaszorítását célozza meg.
Biatorbágy közelében a forgalom zavartalanul haladhat.
Biatorbágy közelében torlódásra számíthatnak.
Összehangolt akció zajlott Siófok vonzáskörzetében, 46 szabálysértővel szemben léptek fel a rendőrök.
Csaknem a megengedett sebesség háromszorosával száguldott egy autós Budapesten.
A rendőrök megkezdték az M1-es autópályára a terelést az M7-es autópálya Budapestről kifelé vezető oldalán, a 14-es kilométerszelvénynél egy magasfeszültségű kábel helyreállítása miatt.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket nyolc ittas járművezetővel szemben folytatott.
Ezúttal a közlekedésbiztonságra közvetlenül veszélyt jelentő sofőrök, valamint az engedély nélkül átalakított járművek voltak célkeresztben.
Összehangolt közlekedési akciót tartottak a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság illetékességi területén.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
A dunaújvárosi rendőrök biztonságos helyre szállíttatták az ebeket, és a 35 éves gazdával szemben eljárást indítottak. A vizsgálatot a napokban fejezték be.