Ittas volt, balesetet okozott
Egy 74 éves német nő autójával áttért a menetirány szerinti bal oldali sávba és a vele szemben haladó járműnek ütközött Kékkúton.
Egy 74 éves német nő autójával áttért a menetirány szerinti bal oldali sávba és a vele szemben haladó járműnek ütközött Kékkúton.
Hiányzott a vezetésre jogosító kategóriája és a járműszerelvény megengedett legnagyobb össztömegét is semmibe vette az a román sofőr, aki az M3-as autópályán közlekedett.
Az ország legjobb motoros, gépkocsizó és karos forgalomirányító rendőreinek versenyét nézhetik meg Szolnok belvárosában.
Két személygépkocsi ütközött össze Orosházán. A vétlen autós nem állt meg, elhajtott a helyszínről. Utóbb kiderült, hogy a férfi ittasan vezetett. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
A Margit hídnál megtalált nő is a hajó utasa volt.
Tovább folyik a kutatás az eltűntek után.
A hajdú-bihari rendőrök eljárást indítottak két gépjárművezetővel szemben.
A rendőrök Győr környéki településeken ellenőrizték a járművezetőket.
Az ittas járművezetők magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Csongrád megyében kiemelt figyelmet fordítanak a kiszűrésükre.
A hétvégén Tolna megye útjain kettő balesetben heten sérültek meg.
Megszűnt a félpályás útlezárás Sorokpolány térségében.
Forgalomkorlátozás Sorokpolány térségében.
Megszűnt a félpályás útlezárás Vas megyében.
Forgalomkorlátozásra kell számítani a 86-os számú főúton.
Két vízirendőr – Lázár Balázs r. főtörzsőrmester és Virágh István Richárd r. törzsőrmester – arról, hogy mi történt a 2019. május 29-én 21 óra 5 perckor bekövetkezett dunai hajóbaleset utáni percekben.
A sofőr és utasa a biztonsági övet sem használta, mindketten megsérültek.
Az esztergomi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát az 59 éves helyi lakos ellen, aki egy kerékpárossal ütközött.
Szekszárdon rendezték meg a verseny területi fordulóját.
A Szekszárdi Baleset-megelőzési Bizottság egyedi plakátokat juttatott el a város közintézményeibe.
Az élet adta helytelen matematikai egyenletet végül a beledi rendőrök oldották meg.
A helyszínelés és műszaki mentés befejeződött a 3-as kilométerszelvényben történt balesetnél.
A 3-as kilométerszelvényben történt balesetnél rendőrök irányítják a forgalmat.
Baleset történt a 3-as kilométerszelvényben, kerülni Bogyiszló, valamint a Palánki út irányában lehet.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A helyszínelés befejeződött, a főút teljes szélességében járható.
Baleset történt a 109-es kilométerszelvényben, a forgalmat rendőrök irányítják.
Az autópálya Budapest felé vezető oldalán ismét mindkét sávban haladhat a forgalom.
Befejeződött a helyszínelés Parádsasvár közelében.
A helyszínelés és műszaki mentés befejeződött, a főút teljes szélességében járható.
Közlekedési baleset miatt félpályán halad a forgalom az M1-es autópálya 127-es kilométerszelvényében, a Budapest felé vezető oldalon.