Eltiltották, mégis vezetett
A tatai rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki eltiltás hatálya alatt vezette a járművét.
A tatai rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki eltiltás hatálya alatt vezette a járművét.
Tolna megye útjain az elmúlt 72 órában kettő baleset történt, melyben hárman sérültek meg.
Nógrád megyében a határátlépési pontoknál korlátozzák a 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó járművek közlekedését.
A 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó járművek közlekedését korlátozták a határátlépési pontokon.
Az Országos Meteorológiai szolgálat a várható tartós, sűrű köd miatt 2020. január 13-ától sárga (első szintű) figyelmeztető előrejelzést adott ki Pest megye területére.
A Szlovák Köztársaság területén, a határátlépési pont közelében bejelentett demonstráció miatt forgalomkorlátozás várható.
A kecskeméti rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát, és vádemelést javasolnak a 81 éves helyi gyanúsítottal szemben.
Az elmúlt 24 órában hat közúti közlekedési baleset történt Komárom-Esztergom megyében, amelyből egy halálos kimenetelű volt.
A hajdú-bihari rendőrök befejezték annak a balmazújvárosi közlekedési balesetnek a vizsgálatát, amelyben egy motoros vesztette életét.
A kaposvári rendőrök közigazgatási bírságot szabtak ki miatta.
Az Ajkai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy magyarpolányi járművezetővel szemben folytatott.
Visszavonták a járművek korlátozást a határátlépési pontokon.
A Szolnoki Járásbíróság ma döntött annak a férfinak a letartóztatásáról, aki halálos közúti közlekedési balesetet okozott Jászberény külterületén.
A Szlovák Köztársaság területén, a határátlépési pont közelében bejelentett demonstráció miatt forgalomkorlátozás várható.
A 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó járművek közlekedését korlátozták a határátlépési ponton.
A határátkelőhelyen újra átengedik a 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó járműveket.
A 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó járművek közlekedését korlátozták a határátlépési ponton.
Újra korlátozzák a balassagyarmati és a parassapusztai határátkelőhelyen a 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó járművek közlekedését.
A Szlovák Köztársaság területén, a határátlépési pont közelében bejelentett demonstráció miatt forgalomkorlátozás várható.
Ismét zavartalanul haladhat a forgalom Nógrád megyében a parassapusztai és a balassagyarmati határátkelőhelynél.
A nyíregyházi rendőrök őrizetbe vettek két férfit.
Közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van az M1-es autópálya 99-es kilométerszelvényében, a Győr felé vezető oldalon.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A kecskeméti nyomozók tegnap kerékpártolvajokat vettek őrizetbe. Egyikük besurranással és pénzmosással is gyanúsítható.
A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőbábai fiú megtalálásához.
A bíróság letartóztatta a 26 éves férfit.
Használt könyveket szeretett volna eladni egy hirdető, cserében lesöpörték a bankszámláját.
A soproni rendőrök a pár órán belül kétszer szűrték ki a forgalomból azt a gépjárművezetőt, aki alkohol hatása alatt vezette autóját.
Késsel a kezében fenyegetőzött egy férfi Érden. Kollégáink kérnek segítséget az azonosításhoz!
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszonkilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.