A járőrök nyolc ittas vezetővel szemben intézkedtek egy napon belül
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai ittas sofőröket szűrtek ki a forgalomból, mielőtt komolyabb baj lett volna.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai ittas sofőröket szűrtek ki a forgalomból, mielőtt komolyabb baj lett volna.
Gyermekeit szabálytalanul szállítva, érvényes forgalmi engedély nélkül, forgalomból kivont gépkocsival, ittasan közlekedett egy szolnoki férfi, aki vezetői engedélyét sem tartotta magánál.
A nyíregyházi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Székesfehérváron intézkedtek az egyenruhások a közlekedés biztonságát veszélyeztető járművezetővel szemben.
A vámospércsi rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát.
A rendőrök vádemelést javasolnak a 41 éves mélykúti férfival szemben, aki a történtekről készült videót még egy közösségi oldalon is közzétette.
Ötven évvel ezelőtt is ugyanolyan fontos volt a közlekedés biztonsága, mint most, így folyamatosan mérünk, hogy mindenki hazaérjen. Egy régi fotóból kiderül, Miskolcon az 1970-es évek elején még kézzel mutatták a mért sebességet egykori kollégáink.
Büntetőeljárás indult a férfival szemben, valamint a gyorshajtás miatt közigazgatási bírságot és büntetőpontot is kapott.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya a főváros egész területén ellenőrzést tartott.
A tatai járőrök szűrtek ki a forgalomból egy sofőrt, aki ittasan, tiltott szer befolyása alatt vezette gépjárművét.
Egy bódult és három ittas autós is volt azok között, akiket ellenőriztek a rendőrök Gyulán. A rendőrség mindegyik ügy vizsgálatát befejezte.
Az ellenőrzés során több autót is bemértek a járőrök, közülük kiemelkedik az a sofőr, aki 212 km/órával hajtott a 8-as számú főúton.
Újabb felelőtlen sofőröket szűrtek ki a forgalomból a hétvégén a rendőrök.
Bács-Kiskun megyében a rendőrök kiemelt feladatuknak tartják a jogsértő módon közlekedők kiszűrését a balesetek megelőzése érdekében.
Az M0 déli szektorában ellenőriztek a szigetszentmiklósi egyenruhások.
A közúti kontroll elsősorban az ittas járművezetők és a megengedett legnagyobb sebességet túllépők kiszűrésére irányult.
Horváth Miklós r. törzszászlós, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Támogató Alosztály járőre tanácsai a vasparipára pattanók számára.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai ötvenhárom ittas, valamint két bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszonnegyedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
A Csongrád-Csanád megyei rendőrök több gyorshajtót is bemértek a hétvégén, közülük kiemelkedik az a járművezető, aki 160 km/órával hajtott a 47-es számú főúton.
A rendőrök befejezték a nyomozást annak a férfinak az ügyében, aki elgázolt egy kerékpárost.
A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőbábai fiú megtalálásához.
A bíróság letartóztatta a 26 éves férfit.
Használt könyveket szeretett volna eladni egy hirdető, cserében lesöpörték a bankszámláját.
A soproni rendőrök a pár órán belül kétszer szűrték ki a forgalomból azt a gépjárművezetőt, aki alkohol hatása alatt vezette autóját.
Késsel a kezében fenyegetőzött egy férfi Érden. Kollégáink kérnek segítséget az azonosításhoz!
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszonkilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Rövid időre tévesztette szem elől lezáratlan kocsiját egy vármegyeszékhelyi férfi, ám ez is elég volt, hogy valaki kilopja belőle a telefonját. A rendőrök gyorsan reagáltak, még aznap elfogták az elkövetőt.
Egy kamion műszaki mentése miatt időszakos forgalomkorlátozás volt érvényben a 81-es számú főúton.
Szekszárdon és a Csörge-tónál tartották meg a Tolna vármegyei kutyavezetők képzését.
A nagy napi forgalmat lebonyolító Kelebiai Határrendészeti Kirendeltség Tompa Közúti Határátkelőhelyen akadt fenn az az útlevél, amelynek birtokosa végül gyanúsított lett.