Járművek a köbön
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/Lead_353.jpg?itok=emCuvYdh)
Szabálytalanul és balesetveszélyesen közlekedő járműszerelvényt szűrtek ki a forgalomból a Fejér megyei rendőrök.
Szabálytalanul és balesetveszélyesen közlekedő járműszerelvényt szűrtek ki a forgalomból a Fejér megyei rendőrök.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya által végrehajtott akció célja ismét a gyorsulási versenyek megakadályozása volt.
A kisbéri járőrök fokozott figyelmet fordítanak a közlekedésben résztvevőkre.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy a közlekedési szabályok megszegése súlyos következményekkel járhat! Kérjük, hogy tartsák be a megengedett sebességhatárokat!
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai ezúttal a passzív biztonsági eszközök használatára fókuszáltak a megyei összevont fokozott ellenőrzés alkalmával.
Egy hét alatt nyolc közúti közlekedési balesetben is ittas volt a sofőr Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Az ittas vezetők súlyos kockázati tényezők a közutakon, veszélyt jelentenek a közlekedés minden résztvevőjére.
Újabb gyorshajtókat mértek be Dunaalmáson.
Önként jelentkezett az a jogsértő, aki megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott Tiszajenő és Tiszavárkony között történt baleset helyszínéről.
Büntetőeljáráshoz vezetett a Nyíregyházán elkövetett szabálytalan várakozás.
A Csongrád-Csanád megyei rendőrök ismét balesetet előztek meg azzal, hogy egy szabálytalan járműszerelvényt szűrtek ki a forgalomból az M5-ös autópályán.
A kecskeméti rendőrök őrizetbe vették a sofőrt, és vele szemben bíróság elé állítást kezdeményeznek.
A baleset következtében egy 14 éves fiatal életét vesztette.
Az egyenruhások Tatabányán ellenőrizték a járművezetőket a már ismert és bevált módszerrel.
A Csongrád-Csanád megyei rendőrök több mint hatvan ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból az elmúlt hetekben. Hétfőn három esetben volt pozitív az alkoholszonda.
Nem az időjárási és útviszonyoknak megfelelően választotta meg járműve sebességét az a fiatalember, aki egy úttestre kidőlt fának ütközött autójával a 37-es számú főúton.
A rendőrök július második hetében 17 személyi sérüléses és 37 anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínénél intézkedtek.
A Debreceni Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség miatt folytatott büntetőeljárást egy hajdúszoboszlói férfival szemben.
A kecskeméti rendőrök vádemelést javasolnak a 36 éves helyi gyanúsítottal szemben.
A balesetben a vétlen járművezető vesztette életét.
Több órás várakozási idő alakult ki Horvátország irányába.
A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőbábai fiú megtalálásához.
A bíróság letartóztatta a 26 éves férfit.
Használt könyveket szeretett volna eladni egy hirdető, cserében lesöpörték a bankszámláját.
A soproni rendőrök a pár órán belül kétszer szűrték ki a forgalomból azt a gépjárművezetőt, aki alkohol hatása alatt vezette autóját.
Késsel a kezében fenyegetőzött egy férfi Érden. Kollégáink kérnek segítséget az azonosításhoz!
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszonkilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Rövid időre tévesztette szem elől lezáratlan kocsiját egy vármegyeszékhelyi férfi, ám ez is elég volt, hogy valaki kilopja belőle a telefonját. A rendőrök gyorsan reagáltak, még aznap elfogták az elkövetőt.
Egy kamion műszaki mentése miatt időszakos forgalomkorlátozás volt érvényben a 81-es számú főúton.
Szekszárdon és a Csörge-tónál tartották meg a Tolna vármegyei kutyavezetők képzését.
A nagy napi forgalmat lebonyolító Kelebiai Határrendészeti Kirendeltség Tompa Közúti Határátkelőhelyen akadt fenn az az útlevél, amelynek birtokosa végül gyanúsított lett.