Tart a fokozott ellenőrzés a 81-es számú főúton
A rendőrök drónt is bevetettek a szabálytalankodó gépjárművezetők ellen.
A rendőrök drónt is bevetettek a szabálytalankodó gépjárművezetők ellen.
A járművezetők közül volt olyan, aki 90 km/h megengedett legnagyobb sebesség helyett 173 km/h-val közlekedett a 4-es számú főút hajdú-bihari szakaszán.
Tolna megye útjain július utolsó hétvégéjén tartottak fokozott rendőri jelenléttel járó ellenőrzést az egyenruhások.
Az ismerősét kísérő férfi messenger üzenetben mondott köszönetet.
Az elmúlt 48 órában kettő sérüléses és négy anyagi kárral járó baleset történt Tolna megye útjain.
A rendőrök az elmúlt héten 13 személyi sérüléses és 46 anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínénél intézkedtek, és 36 ittas sofőrt állítottak elő.
A Kecskemét térségében történt baleset során a gyanúsított felesége olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A balesetben öten sérültek meg.
A baleset során megsérült férfi kórházba szállítás közben életét vesztette.
A pápai rendőrök két órán belül kétszer fogták el a 27 éves helyi lakost.
A sofőrök közül volt, aki a záróvonalon 129 km/h sebességgel előzött, vagy a 90 km/h megengedett sebesség helyett 162 km/h sebességgel közlekedett.
Egy személyautó vezetője több mint a megengedett legnagyobb sebesség duplájával hajtott Klárafalva belterületén.
Egy sofőr 60 km/h helyett 110 km/h sebességgel közlekedett a 22-es számú főúton, Nógrád megyében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály motoros járőreinek Budapest rendőrfőkapitánya adott át jutalmat, mert egy apukának segítettek, majd a rendőrök a jutalomátadás után egy csalás miatt körözött autót kapcsoltak le.
A szabálytalan járművezető 50 km/h helyett 136km/h-val is vezetett.
Gyorshajtókat mértek be a rendőrök a Tatai Rendőrkapitányság területén.
A biztonságos közlekedés, a balesetek megelőzése a fő célja az ismétlődően megtartott közúti közlekedési ellenőrzéseknek.
A rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak a közlekedésben résztvevőkre.
Kavicsokkal és üdítősdobozzal dobálta az autókat egy fiatalember Gyomaendrődön. Egy személykocsi szélvédőjét el is találta. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Mindegyikük jelentősen átlépte a megengedett legnagyobb sebesség felső határát.
A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőbábai fiú megtalálásához.
A bíróság letartóztatta a 26 éves férfit.
Használt könyveket szeretett volna eladni egy hirdető, cserében lesöpörték a bankszámláját.
A soproni rendőrök a pár órán belül kétszer szűrték ki a forgalomból azt a gépjárművezetőt, aki alkohol hatása alatt vezette autóját.
Késsel a kezében fenyegetőzött egy férfi Érden. Kollégáink kérnek segítséget az azonosításhoz!
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszonkilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Rövid időre tévesztette szem elől lezáratlan kocsiját egy vármegyeszékhelyi férfi, ám ez is elég volt, hogy valaki kilopja belőle a telefonját. A rendőrök gyorsan reagáltak, még aznap elfogták az elkövetőt.
Egy kamion műszaki mentése miatt időszakos forgalomkorlátozás volt érvényben a 81-es számú főúton.
Szekszárdon és a Csörge-tónál tartották meg a Tolna vármegyei kutyavezetők képzését.
A nagy napi forgalmat lebonyolító Kelebiai Határrendészeti Kirendeltség Tompa Közúti Határátkelőhelyen akadt fenn az az útlevél, amelynek birtokosa végül gyanúsított lett.