Minden időben, minden korban számítani kell a forgalomellenőrzésre
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonegy ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év negyvenharmadik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonegy ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év negyvenharmadik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
A díjmentes parkolás nem jelenti azt, hogy a járművezetők szabálytalanul, szankciók nélkül, bárhol megállhatnak, várakozhatnak!
Folytatódtak a fokozott ellenőrzések Somogy megyében.
Figyelmetlenség vezetett odáig, hogy egy zebrán áthaladó gyalogost sodortak el Ózdon.
A rendőrök az elmúlt héten 5 személyi sérüléses és 32 anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Ittas járművezetőkkel szemben intézkedtek a rendőrök Somogy megyében.
A magyar rendőrség egységes nemzetközi művelet keretében végez fokozott ellenőrzést a vasúti biztonság érdekében.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrök továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak az ittas vezetők kiszűrésére.
A mátészalkai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 23 éves helyi lakossal szemben.
A nyíregyházi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A tatai nyomozók négy ittas járművezetővel szemben fejezték be az eljárást a napokban.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai továbbra is folytatják a közlekedésrendészeti ellenőrzést Nógrád megye közútjain.
A tatabányai balesetvizsgálók vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak egy 54 éves környei férfit.
Néhány óra alatt 59 járművezetővel szemben intézkedtek a Tolna megyei rendőrök gyorshajtás miatt. A legkirívóbb szabályszegést az az autós követte el, aki a megengedett sebesség több mint duplájával közlekedett.
A Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit.
Több sofőr is áthajtott a tilos jelzésen egy debreceni kereszteződésben. A rendőrök közigazgatási eljárást indítottak velük szemben.
A rendőrök az elmúlt héten 8 személyi sérüléses és 19 anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Még mindig akad, aki fittyet hány a közlekedés más résztvevőire és ittasan ül volán mögé.
A gyanú szerint a 23 éves férfi előbb lesodródott az útról, majd több fának is nekicsapódott az autójával. A berettyóújfalui rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését Magyaralmásnál.
A székesfehérvári rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Baleset történt Magyaralmás térségében.
Ünnepi állománygyűlés keretében adták át a néhai rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes tiszteletére alapított emlékérmet.
A Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 14010/1055/2024. bűnügyi számon lopás miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.
Három perc alatt több mint 21 millió forint tűnt el egy férfi számlájáról, miután beszélt az állítólagos befektetési bankárjával.
A rendőrök Jelenleg is keresik a 15 éves lányt.
A hajdúhadházi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik munkagépekből vittek el szerszámokat és üzemanyagot.
A debreceni rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság egyenruhásai július 23-án elfogtak egy férfit, akit több hatóság is keresett.