Birtokba vették
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/IMG-7094b1c69a542a469ec8517f6bceb042-V.jpg?itok=yAupYDVB)
A megújult aszódi KRESZ-parkba látogattak a gyermekek.
A megújult aszódi KRESZ-parkba látogattak a gyermekek.
Finn módszeres ittasság ellenőrzést tartottak a kisbéri rendőrök.
A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket hat ittas járművezetővel szemben folytatott.
A kecskeméti rendőrök őrizetbe vettek egy sofőrt, akinek vezetői engedélye sem volt, és segítségnyújtás helyett elment a helyszínről.
A rendőrök a nem nyilvános légi fel- és leszállóhelyeket ellenőrizték Nógrád megyében.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Három autó ütközött össze a XVII. kerületben; a forgalmat rendőrök irányítják.
A nagy meleg egyébként is igénybe veheti a szervezetet, az ittasság pedig tovább rontja a vezetési képességeket. Ennek ellenére a múlt héten is többen ültek úgy volán mögé Békés megyében, hogy előtte alkoholt ittak.
A somogyi rendőrök a járművezetők ellen eljárást indítottak.
Hajdúböszörmény külterületén szenvedett balesetet, mint kiderült, alkoholt fogyasztott mielőtt volán mögé ült.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
A rendőrök összesen 54 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Tatán és Dunaalmáson összesen 230 gyorshajtót mértek be a rendőrök.
A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel, valamint négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Három autó és egy busz ütközött; az út egy szakaszát lezárták, torlódásra kell számítani.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Három autó ütközött össze a 23-as kilométernél.
A Fejér megyei rendőrök az M7-es autópálya forgalmát ellenőrizték.
Két baleset is történt a főváros felé vezető oldalon, a 25-ös és a 27-es kilométerszelvénynél.
A Nógrád megyei rendőrök befejezték a büntetőeljárás vizsgálati szakaszát a 28 éves férfival szemben.
A 16 éves lányt a rendőrök jelenleg is keresik.
Végzetes lépésre szánta el magát egy fiatal férfi Zalaegerszegen. Civilekkel közösen sikerült megakadályozni, hogy tragédia történjen.
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Alig fél nap alatt fogták el a rendőrök azt a fiatalembert, aki kirabolt egy idős nőt Olaszliszkán.
A rendőrség kutyakiválasztási napot tart 2024. augusztus 13-án Dunakeszin.
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Senkitől nem tudott cigarettát kérni, ezért felgyújtotta egy trafik zárt, műanyag ajtaját egy férfi Magyarbánhegyesen. A rendőrök hamar kiderítették, ki volt a rongáló, és vádemelést javasolnak ellene.
A törökszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy 24 éves férfit, aki az elmúlt hónapokban 10 bűncselekményt követett el Fegyverneken, zömmel lakásbetöréseket.
Egy 16 éves fiatal több alkalommal tört be tatai fagyizókba, ahonnan elvitte a váltópénzt. A járőrök a napokban fogták el a hívatlan látogatót.
A nyíregyházi rendőrök tíz perc alatt azonosították és elfogták a három elkövetőt.