Útlezárás Budapest VIII. kerületében
Tűz miatt zárták le az utat a rendőrök.
Tűz miatt zárták le az utat a rendőrök.
Megszűnt a félpályás útlezárás a 8-as számú főúton, a devecseri kereszteződésben.
Befejeződött a halálos közúti közlekedési baleset helyszínelése a 32-es számú főúton.
Három személyautó ütközött a 8-as számú főúton, a devecseri kereszteződésben.
Passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrizték a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök.
Halálos kimenetelű közlekedési baleset miatt teljes útlezárásra kell számítania a közlekedőknek a 32-es számú főúton, Szolnok külterületén.
A Fejér megyében tartott fokozott ellenőrzés során több mint 700 járművezetőt igazoltattak a rendőrök.
A TISPOL országos akciója során 3463 alkalommal állapították meg a passzív biztonsági eszközök használatának elmulasztását a rendőrök.
A 2015. március 13. és március 15. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.
A közlekedésrendészeti akció során a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is elsősorban a passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrizte.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya és a megye területén található rendőrkapitányságok rendészeti osztályai a polgárőrökkel együttműködve közúti közlekedési akciót tartottak a megye közútjain a napokban.
Egy 21éves eplényi nő sérült meg a baleset során.
A rendőrök a baleset helyszínelését befejezték, az útlezárást feloldották.
Kimle térségében két balesetnél helyszínelnek a rendőrök.
Személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt a 82-es főúton, Gyulafirátót és Eplény között a vasúti átjáróban.
Ismét zavartalanul haladhatnak a közlekedők.
Személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt a 82-es főúton, Gyulafirátót és Eplény között a vasúti átjáróban.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a 2015. március 15.-ei megemlékezések biztosítása miatt az alábbi forgalomkorlátozások lépnek életbe több megyei település illetékességi területén.
Egy személygépkocsi és egy tehergépkocsi ütközött össze a sztrádán.
Ünnepi rendezvények miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2015. március 15-én Budapest V. kerületében.
A 68 éves nőt a rendőrök jelenleg is keresik.
A hódmezővásárhelyi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 25 éves férfi megtalálásában.
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság fegyveres biztonsági őrei a dobogó harmadik fokára állhattak fel az országos megmérettetésen.
A négy férfit néhány órán belül elfogták a rendőrök.
A gyorshajtók száma szerencsére csökkenő tendenciát mutat, azonban ismét akadt húsz sofőr, akik szeszes italt fogyasztottak, mielőtt volán mögé ültek.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Tamási Rendőrkapitányság fiatalon elhunyt alosztályvezetőjének tiszteletére harmadik alkalommal szerveztek kispályás focitornát.
A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 22 éves nő eltűnése kapcsán.
Okmányismeret, gépkocsi-átvizsgálás, nyomfelismerés volt a feladat.
A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen nő azonosításához.