Siklóernyősöket ellenőriztek
A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai légügyi ellenőrzést tartottak a természetvédelmi őrökkel közösen 2018. június 3–án a Csobánc-hegyen.
A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai légügyi ellenőrzést tartottak a természetvédelmi őrökkel közösen 2018. június 3–án a Csobánc-hegyen.
Csőtörés miatt terelik a forgalmat Budapest XV. kerületében.
A közúti közlekedési balesetet okozó sárospataki sofőr úgynevezett „herbálos” cigarettát szívott el és nyugtatót is beszedett a vezetés megkezdése előtt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a nyári időszakban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére.
A Hajdú-Bihar megyei rendőrök elsődleges feladatai közé tartozik a közlekedés biztonságának megteremtése, azonban ehhez nélkülözhetetlen a közlekedők szabálykövető magatartása.
A rendőrök Győr-Moson-Sopron megye illetékességi területén az elmúlt 24 órában hat anyagi kárral és három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Debrecenben egy nő súlyos, míg egy másik könnyű sérüléseket szenvedett közlekedési baleset következtében.
Vádemelést javasolnak a győri rendőrök egy 50 éves férfi ellen, aki közúti közlekedési balesetet okozott a 83-as számú főúton.
A Hajdú-Bihar Megyei Balesetmegelőzési Bizottság megrendezte a közlekedésrendészeti járőrverseny megyei döntőjét.
Az akció célja elsősorban az ittas vagy bódult állapotban vezető sofőrök kiszűrése.
Tolna megye legjobbjai is küzdöttek az országos döntőbe jutásért.
A 2018. június 1. és 2018. június 3. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.
A hajdúszoboszlói rendőrök vádemelést javasolnak azzal a gépjárművezetővel szemben, aki a 33-as számú főúton okozott balesetet.
Szolgálati helikopter és több motoros rendőr bevonásával a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság baleset-megelőzési és közlekedésbiztonsági célú fokozott ellenőrzést tartott az M5-ös és az M3-as autópályákon, valamint az M0-ás autóúton.
A verseny 2018. május 30-án a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Somogy Megyei Balesetmegelőzési Bizottság szervezésében, Igalban került megrendezésre.
Két autó ütközött össze Kapuváron.
Több vadelütés is történt az elmúlt napokban Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain.
Az egyik személygépkocsi utasa életét vesztette a balesetben.
A rendőrség vádemelést javasol egy férfi ellen, mert kisteherautóval elütött egy motorost Kondoros közelében.
Balatonszéplakon egy 60 éves férfi vesztette életét.
A kiskunhalasi rendőrök rendszeresen szerveznek közúti ellenőrzéseket a balesetek megelőzése érdekében.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.