Kerékpáros balesetek Bács-Kiskun megyében
Egyik alkalommal a kerékpáros nem kapott elsőbbséget, másik alkalommal nem adott elsőbbséget. Mindkét baleset személyi sérüléssel végződött.
Egyik alkalommal a kerékpáros nem kapott elsőbbséget, másik alkalommal nem adott elsőbbséget. Mindkét baleset személyi sérüléssel végződött.
A rendőrök Debrecenben ellenőrizték a közlekedőket.
A balesetben három személy megsérült, egyikük a kórházba szállítást követően életét vesztette.
A püspökladányi rendőrök bíróság elé állítást javasolnak a vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúsítottjával szemben.
A baleset következtében két személy életét vesztette.
Ismét zavartalan a forgalom Balatonvilágos térségében.
Lépésben haladnak a járművek Balatonvilágos térségében, az autópálya-felhajtó előtti útszakaszon.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 11 anyagi kárral járó közlekedési baleset történt.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság bíróság elé állítási javaslattal zárta le a 42 éves békéscsabai férfival szemben folytatott nyomozást.
Ismét teljes szélességében járható a Füredi út teljes szakasza.
A 2018. június 8. és 2018. június 10. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.
Helyreállt a forgalmi rend Budapest XV. kerületében.
A győri rendőrök vádemelési javaslattal zárták le a nyomozást azzal a 23 éves sofőrrel szemben, aki ittasan vezetett.
Két sofőr halt meg a Csávoly külterületén történt balesetben.
Az alkoholfogyasztás hátrányosan hat a vezetési képességre, ezért az a járművezető, aki alkoholfogyasztást követően volán mögé ül, saját és mások életét is fokozott veszélynek teszi ki. A debreceni rendőrök közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak.
A kaposvári balesetvizsgálók vádemelést javasolnak egy helyi férfi ellen.
A hajdúböszörményi és a hajdúnánási rendőrök a balesetek megelőzése és a szabálysértők forgalomból történő kiszűrése érdekében ellenőriztek.
A tömegszerencsétlenségben összesen 13-an sérültek meg, egy fő súlyos-életveszélyes sérülést szenvedett.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 11 anyagi kárral és 5 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt.
Harmadik alkalommal tartotta meg fokozott ellenőrzését a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.