Ittasan vezetett
Bíróság elé állítást javasol az Oroszlányi Rendőrkapitányság az 50 éves férfival szemben.
Bíróság elé állítást javasol az Oroszlányi Rendőrkapitányság az 50 éves férfival szemben.
A kecskeméti rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a 29 éves sofőrt.
Csak a tényeket nélkülözi a megjelent írás. A 2019. május 29-én bekövetkezett hajótragédiával kapcsolatosan megjelent sajtóhírek nem minden esetben tartalmaznak tényszerű és hiteles tájékoztatást.
A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Megcsúszott, átsodródott, megpördült az a gépkocsi, aminek sofőrje nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg a sebességét. A debreceni rendőrök vizsgálják a baleset körülményeit.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát a székesfehérvári férfival szemben.
A rendőrök jelentős sebességtúllépés miatt mérték be egy Audi típusú személygépkocsi vezetőjét az M7-es autópályán, Zamárdi térségében.
Több megye rendőreinek részvételével zajlott közlekedésrendészeti ellenőrzés Komárom-Esztergom megyében.
A magyar rendőrök és katasztrófavédelmi egységek a koreai társszervekkel közösen továbbra is folyamatosan vizsgálják a Duna 215 kilométeres szakaszát.
Egy fiatal nő vesztette életét a baleset következtében, a körülményeket a Kalocsai Rendőrkapitányság vizsgálja.
A soproni rendőrök kábítószergyanús anyagot is találtak a sofőrnél.
Komárom-Esztergom megye szerte folyamatosan számíthatnak ellenőrzésre a közlekedők.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a dunai hajóbalesettel összefüggésben egy bűncselekmény vonatkozásában közölt megalapozott gyanút a szállodahajó kapitányával.
Súlyosan megsérült egy kerékpáros férfi, akit egy autós ütött el Mezőberényben. A balesetet az autó vezetője okozta azzal, hogy hátulról nekiütközött a biciklisnek. A kerékpárral közlekedő férfi pedig ittas volt. A rendőrség a baleset vizsgálatát befejezte.
A kisbéri rendőrök 83 gépjárművezetőt mértek be, akik nem tartották be a megengedett sebességet.
A nyári hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a közúti ellenőrzések során az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére. A rendőrök harminckét ittas és egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még balesetet okozhattak volna az év huszonnegyedik hetében.
A biztonságos közlekedés, a balesetek megelőzése a fő célja az ismétlődően megtartott közúti közlekedési ellenőrzésnek.
A tatabányai rendőrök a helyszínen elfogták a sofőrt.
Győri járőrök segítettek a bajba jutott állaton az M1-es autópálya egyik pihenőjében.
Balfon a rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, akit a járművezetéstől eltiltottak.
A 16 éves lányt a rendőrök jelenleg is keresik.
Egy gesztelyi sértett számlájáról közel 24 millió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Kétségbeesésében egy szalaszendi férfi szobájába zárkózott, tüzet gyújtott, és félő volt, hogy további végzetes lépésre is rászánta magát. A kiérkező rendőr azonnal döntött, és életet mentett.
A főváros III. kerületében 2024 szeptemberétől működő sebességmérő készülékek egy hónap alatt több mint 1800 sebességtúllépést rögzítettek.
A rendőrök alig három óra alatt elfogták a 18 éves és 27 éves helybéli fiatalokat.
93 rendőr, polgárőrök és a BKK taxiellenőrei tartottak ismét átfogó ellenőrzést Budapest V., VI. és VII. kerületében szombatra virradó éjszaka. 734 igazoltatást hajtottak végre, kilenc embert elfogtak vagy előállítottak.
Új szintet lépett az érzékenyítés Tolna vármegyében.
A gyors bejelentésnek és rendőri reagálásnak köszönhetően hamar kézre került az a férfi, aki három autót is feltört az éjszaka Pécsett.
A Jászberényi Rendőrkapitányságot és a Tiszafüredi Rendőrkapitányságot érintik a változások.