Közlekedésrendészet

Figyelmetlenségből baleset

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát.

Túlsúlyos kamionokkal és hamis vezetői kártyával fuvaroztak

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szállítóleveleken szereplő értékeknek majdnem a duplája volt a tényleges súlya annak a két kamionnak, amelyeket Békéscsaba határában ellenőriztek a rendőrök. Az egyik sofőr ráadásul nem a saját vezetői kártyájával vezetett.

Többszörös szabályszegők

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szabálytalanul közlekedő, meghibásodott járműszerelvény, valamint az azt vontató szintén szabálytalankodó tréler vezetőivel szemben intézkedtek a Csongrád megyei rendőrök az M43-as autópályán.

Ittas vezetőkkel szemben intézkedtek a rendőrök Csongrádon

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A járőrök az első napon csaknem ezer alkalommal szondáztatták meg az autósokat a 29. Körös-toroki Napok elnevezésű rendezvény helyszínén, Csongrádon. A szonda két esetben mutatott pozitív értéket.

Az autópálya fantomja

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök az M3-as autópályán vonták intézkedés alá azt a román sofőrt, aki egy házilag barkácsolt szerkezettel vontatott egy sofőr nélküli autót.

Nincs ki a négy kereke

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az autópálya alosztály járőrei levezették a szabálytalan járműszerelvényt az M5-ös autópályáról.

Pezsgő vitte félre a kormányt

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Külhonból érkezett haza az az ózdi nő, aki a saját elmondása szerint pezsgőt ivott a vezetés megkezdése előtt. Az ittas járművezetők okozta balesetek megelőzése érdekében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, vagy bódult vezetők kiszűrésére.

Zebrán ütötték el az idős nőt

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három hónapra eltiltotta a rendőrség a vezetéstől azt a sofőrt, aki Edelényben elsodort egy gyalogost.

Balesetet okozott, majd hazament

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök előállították azt a tatabányai férfit, aki ittas állapotban ült a volán mögé és két anyagi káros balesetet is okozott.

Éjszakai közlekedésrendészeti akció

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitányság járőrei a Váci úton ellenőrizték a járműveket, annak érdekében, hogy megakadályozzák a gyorsulási versenyeket, kiszűrjék az ittas vagy más szer hatása alatt álló személyeket, illetve javítsák a közlekedésbiztonsági helyzetet.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Üzemben az óbudai traffiboxok

A főváros III. kerületében 2024 szeptemberétől működő sebességmérő készülékek egy hónap alatt több mint 1800 sebességtúllépést rögzítettek.

 

Miért volt ennyi rendőr a belvárosban?

93 rendőr, polgárőrök és a BKK taxiellenőrei tartottak ismét átfogó ellenőrzést Budapest V., VI. és VII. kerületében szombatra virradó éjszaka. 734 igazoltatást hajtottak végre, kilenc embert elfogtak vagy előállítottak.

 

Közös a cél

Új szintet lépett az érzékenyítés Tolna vármegyében.

 

14 perc alatt elfogták

A gyors bejelentésnek és rendőri reagálásnak köszönhetően hamar kézre került az a férfi, aki három autót is feltört az éjszaka Pécsett.

 

Megbízás és kinevezés

A Jászberényi Rendőrkapitányságot és a Tiszafüredi Rendőrkapitányságot érintik a változások.