Közlekedésrendészet

Ittasan vezetett a rendőrkapitányságra

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy hozzátartozója telefonhívására érkezett autójával a Kazincbarcikai Rendőrkapitánysághoz az a férfi, akit a járőrök az épület előtt igazoltattak, és a nála alkalmazott alkoholszonda 2,38-as értéket mutatott.

Ittasan vezettek

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök befejezték az ügyek vizsgálatát.

Egy is SOK(K)!

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt napokban több halálos baleset történt Bács-Kiskun megyében. A hasonló tragédiák elkerülési lehetőségeire hívja fel a rendőrség a lakosság figyelmét.

Autó gázolt el egy gyalogost Téglásnál

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az úttesten sétált az a 74 éves nő, akit egy személyautó elsodort az éjszaka a 4-es számú főúton. A gyalogos a kórházba szállítását követően életét vesztette.

Három nap alatt 81 gyorshajtó

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kapuvári rendőrök többek között a 8611-es számú úton – a korábbi halálos baleset helyszínén – és a 8529-es számú úton tartottak sebesség-ellenőrzést.

Nem adott elsőbbséget

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit.

Oda-vissza bemérték

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közlekedésrendészeti akciót tartottak a rendőrök Baranyában. Volt olyan, aki kétszer is gyorsan hajtott, amikor a sebességmérő műszer felvételt készített róla.

Piros lámpán és záróvonalon át

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Balesetveszélyesen közlekedő, korábbi halálos balesetek helyszínén tilosban előző, útépítésnél forgalmat irányító lámpák piros jelzésén áthaladó autósokkal szemben intézkedtek a Békés megyei rendőrök.

Motor és autó ütközött Tihanyban

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balesetben érintett motorkerékpárral egy nappal korábban egy keréken és 236 km/órás sebességgel közlekedtek.

A járda nem a kerékpárosoké!

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A múlt héten végrehajtott ellenőrzés tapasztalatai azt mutatják, hogy Kaposváron a kerékpárral közlekedők közül sokan nincsenek tisztában a rájuk vonatkozó alapvető közlekedési szabályokkal, illetőleg azokat szándékosan hágják át.

Balesetek az elmúlt héten

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

​​​​​​​Nógrád megye területén több személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset is történt augusztus elején. 

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Üzemben az óbudai traffiboxok

A főváros III. kerületében 2024 szeptemberétől működő sebességmérő készülékek egy hónap alatt több mint 1800 sebességtúllépést rögzítettek.

 

Miért volt ennyi rendőr a belvárosban?

93 rendőr, polgárőrök és a BKK taxiellenőrei tartottak ismét átfogó ellenőrzést Budapest V., VI. és VII. kerületében szombatra virradó éjszaka. 734 igazoltatást hajtottak végre, kilenc embert elfogtak vagy előállítottak.

 

Közös a cél

Új szintet lépett az érzékenyítés Tolna vármegyében.

 

14 perc alatt elfogták

A gyors bejelentésnek és rendőri reagálásnak köszönhetően hamar kézre került az a férfi, aki három autót is feltört az éjszaka Pécsett.

 

Megbízás és kinevezés

A Jászberényi Rendőrkapitányságot és a Tiszafüredi Rendőrkapitányságot érintik a változások.