Elsőbbség meg nem adása miatt következett be a tragédia
A rendőrök befejezték a Püspökladány külterületén történt halálos baleset vizsgálatát.
A rendőrök befejezték a Püspökladány külterületén történt halálos baleset vizsgálatát.
Négy horrorkaraván útját állták a Pest vármegyei rendőrök.
A nagykanizsai rendőrök befejezték a nyomozást egy 36 éves helyi férfival szemben, aki családtagja adatait használta fel az igazoltatáskor.
Rendőrautó kamerája előtt driftelt egy autós a XIII. kerületben. Nem úszta meg.
Ittasan, jogosítvány nélkül balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt egy férfi Nagyszénáson. Az általa vezetett autóra egy másik kocsi rendszámát szerelte fel. A rendőrök őrizetbe vették és több eljárást is indítottak ellene.
A múlt héten több olyan nap volt, amikor a gyorshajtók száma meghaladta a háromszázat.
Budapest decemberi mérlege.
Pár óra különbséggel két gépjárművezető hajtott rá szabálytalanul a sínekre az 1-es főúton, az Almásfüzitő–Szőny vasúti átjáróban. A tatabányai rendőrök eljárást indítottak ellenük.
A közlekedési balesetek megelőzése érdekében 2024-ben is folytatódik a sebességmérés Nógrád vármegyében.
Az ünnepek alatt is sok sofőr, közel másfél ezer hajtott többel, mint a megengedett.
Tükröt tört az ittas autós Tapsony felé menet.
Közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak a XVIII. kerületben. A legkirívóbb gyorshajtást egy ajándékba kapott autóval követték el. A sofőr 50 helyett 122 km/órával közlekedett – a szankció nem maradt el.
Négy személyautó ütközött össze Budapest területén.
A járművezetőket segítő szervezet két Békés vármegyében dolgozó, kiemelkedő munkát végző közlekedési rendőrt jutalmazott.
Az elmúlt hét eseményei röviden.
Az előzési tilalom érvényre juttatása és a követési távolság betartatása volt a fő cél.
A rendőrök Zalaegerszegen ellenőrizték a szabálytalanul előző járművezetőt.
A forgalom zavartalanul haladhat Herceghalom térségében.
Hat személyautó ütközött össze Herceghalom térségében.
Egy személyautó és egy teherautó ütközött össze Herceghalom térségében.
A szécsényi rendőrök őrizetbe vették azt a férfit és nőt, akik több alkalommal foglaltak le különböző vendégházakban, panzióban szállást, majd az ott eltöltött éjszakák, valamint étel és italfogyasztás után fizetés nélkül távoztak.
A XVI. kerületi rendőrök keresik a felvételen látható férfit.
Telefont, játékkonzolt árult egy Békés vármegyei nő az interneten. Miután utaltak neki, nem küldte el az árut és megszakította a kapcsolatot a vevőkkel. A Mátrix Projekt keretében vádemelést javasol ellene a rendőrség.
A bűnbanda tagjai hazánkba illegálisan bejutott migránsokat szállítottak a szerb határról autókkal Nyugat-Európába. A 11 férfi ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.
Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről.