Közlekedésrendészet

Forgalommal szemben, segédmotorral a sztrádán

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tragédiát megelőzve sikerült az M3-as autópályáról a rendőröknek lehozni azt a 78 éves borsodi férfit, aki a forgalommal szemben motorozott.

Ketten is engedély nélkül vezettek

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A komáromi rendőrök egy 36 éves, a kisbéri rendőrök egy 46 éves férfit vettek szabálysértési őrizetbe.

Előkerítették

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykőrösi zsaruk fél órán belül azonosították és megtalálták a balesetet okozó férfit.

Nem először kapták el

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A valkói férfit korábban a rendőrség és a bíróság is eltiltotta a járművezetéstől.

Motoron érkezett a segítség

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrhalom külterületén, motoros járőrök segítettek egy járművezetőnek kereket cserélni.  

Halmozta a jogsértéseket

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A férfi ittasan, vezetéstől eltiltva szenvedett balesetet Hajdúbagoson. A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Roadpol Speed Baranya megyében

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy hét alatt több mint ezer gyorshajtóval szemben intézkedtek a rendőrök.

Lezárt ügy: nem nyújtott segítséget a sérült biciklisnek

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint a nő látta a földön fekvő, sérült kerékpárost, ennek ellenére továbbállt. A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

ROADPOL Tolnában

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fokozott sebességellenőrzés 2021. augusztus 9-15. között a megye útjain.

ROADPOL Vas megyében is

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vas megye útjain is fokozott figyelmet kapott az elmúlt héten a sebesség-ellenőrzés.

24/13

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 24 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminckettedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. Ezek közül a hatóság 13 esetben büntetőeljárást kezdeményezett.

Egyhetes sebességellenőrzési akció mérlege számokban

ORFK Kommunikációs Szolgálat

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) 2021. augusztus 9-15. között Speed elnevezéssel hirdetett fokozott ellenőrzést, amelyhez csatlakozva a magyar rendőrség hazánk egész területén fokozott sebességellenőrzést végzett.

Szabályszegőkre vadásztak a rendőrök

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két rendőrkapitányság területén hajtottak végre fokozott ellenőrzést az egyenruhások Komárom-Esztergom megyében.

Halmozott eltiltás

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem először kapták járművezetésen az érdi járőrök azt a 34 éves törökbálinti férfit, akit korábban jogerősen eltiltottak a vezetéstől.

Két hónapos csecsemő esett ki a gyermekbiztonsági ülésből

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy miskolci anyuka nem csatolta be autójában a gyermeke biztonsági övét, így egy hirtelen fékezésnél a baba kiesett az ülésből. A rendőrök vizsgálják a körülményeket.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.