Fokozott ellenőrzés Zala megye útjain
Egy héten keresztül tart a nehéz tehergépkocsik és autóbuszok ellenőrzése.
Egy héten keresztül tart a nehéz tehergépkocsik és autóbuszok ellenőrzése.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 28 ittas, és 2 bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év ötödik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. Ezek közül a hatóság 20 esetben büntetőeljárást kezdeményezett.
Nem vezethetett volna, mégis megtette az a férfi, akit a tatai rendőrök szűrtek ki a forgalomból.
Az esztergomi rendőrök betartották az ígéretüket, tovább folytatták a városban a szabályszegők kiszűrését a közterület- felügyelet munkatársaival.
A komáromi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát a 29 éves férfival szemben, akinek szervezetéből kimutatták a tiltott szert.
A tatai rendőrök ellenőrizték a jármű utasát is, aki szintén fogyasztott kábítószert. Mindkét főt gyanúsítottként kihallgatták.
Bélmegyer közelében balesetet okozott egy férfi. Személyautójával megcsúszott és összeütközött egy tehergépkocsival. Az autó egyik utasa súlyosan megsérült. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Az M7-es autópálya zalai szakaszát ellenőrizték a rendőrök a közlekedésbiztonság javítása érdekében.
A rendőrség eljárást indított a jogsértő sofőrökkel szemben.
A rendőrök összesen 31 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A Pest megyei rendőrök az elmúlt napokban több mint egy tonna túlsúlyt "adattak le", közel 700 ezer forint bírságot szabtak ki.
A marcali rendőrök a sofőr ellen eljárást indítottak.
El akart menekülni a rendőrök elől - a lengyeltóti körzeti megbízottak őrizetbe vették.
A hónap elején tartott sebességmérési akció ideje alatt 106 gyorshajtóról készített felvételt a traffipax Óbudán.
A járművezetők ellen eljárás indult, ketten pedig őrizetbe is kerültek.
A szabolcsi rendőrök újabb balesetveszélyes járműszerelvényt szűrtek ki a forgalomból.
Két eljárást is indítottak a kaposvári rendőrök.
Egy hajdúsámsoni férfi és egy debreceni nő is rosszul döntött, mielőtt volán mögé ült. Mind a két sofőrrel szemben büntetőeljárást indítottak a hajdú-bihari rendőrök.
A rendőrök, közterület-felügyelők és polgárőrök közösen ellenőriztek Esztergomban az összehangolt akció során.
Jelentősen túllépve a megengedett sebességet, szabálytalanul előzött meg egy megkülönböztető jelzést használó mentőautót a 26-os számú főúton annak az autónak a vezetője, akit a rendőrök azonnal ellenőrzés alá vontak.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.