Teljes útlezárás Tokajnál

2016. 01. 13., sze - 16:27
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két személygépjármű ütközött össze a 38-as számú főúton, a Tisza-hídnál.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2016. január 13-án 15 óra 10 perckor a 38-as számú főúton, Tokaj belterületén a Tisza hídnál két személygépjármű eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött.

A baleset következtében egy személy megsérült, őt a mentők további ellátása céljából kórházba szállították.

A rendőrség a helyszínelés idejére a 38-as számú főút balesettel érintett szakaszát teljes szélességében lezárta.

Kérjük a fenti útszakaszt kellő körül tekintéssel, türelemmel közelítsék meg, mert torlódásra lehet számítani.

 

38-as főút Tokaj


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.