Halálos baleset a 6211-es számú úton

2016. 01. 24., v - 11:53
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mezőfalva és Nagyvenyim között egy személygépkocsi megcsúszott és árokba borult.

Halálos végkimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2016. január 24-én 11 óra 5 perc körüli időben a 6211-es számú úton a 7. kilométerszelvényben. A rendelkezésre álló adatok alapján a Mezőfalva és Nagyvenyimet összekötőt úton egy személygépkocsi megcsúszott az úton és árokba csapódott. A baleset következtében egy fő a helyszínen életét vesztette egy másik pedig megsérült.

A helyszíni szemle és műszaki mentés idején az érintet útszakaszt teljes szélességében lezárta a rendőrség. A közlekedőket Mezőfalván a Daruszentmiklós felé, Nagyvenyimen pedig Baracs-apátszállás felé terelik az egyenruhások. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.