Félpályás útlezárás az M3-as autópályán

2015. 11. 02., h - 08:45
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hatvan közelében három gépjármű összeütközött.

Az M3-as autópálya Budapest irányába vezető oldalának 58-as kilométerszelvényében - Hatvan térségében - 2015. november 2-án 8 óra körüli időben három gépjármű összeütközött, melynek következtében - a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján - két személy szenvedett orvosi ellátást igénylő sérülést.

A rendőrök a helyszínelést félpályás útlezárás mellett végzik.

Kéjük a gépjárművezetők fokozott óvatosságát és türelmét.

A baleset helyszíne


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.