Félpályás útlezárás a 35-ös számú főúton

2015. 08. 16., v - 05:51
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Személyi sérüléses baleset történt a 35-ös számú főút 69. kilométerszelvényében Józsa és Hajdúböszörmény között.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. augusztus 16-án 4 óra 50 perc körüli időben a 35-ös számú főút 69. kilométerszelvényében, Józsa és Hajdúböszörmény között egy személygépkocsi és egy mezőgazdasági vontató eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött. A balesetben négy személy megsérült, akit a mentőszolgálat munkatársai kórházba vittek.

A helyszínelés idejére a balesettel érintett szakaszon félpályás útlezárás van érvényben, a forgalom rendőri irányítás mellett halad.

Kérjük az arra haladókat, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek!

Forrás: útadat


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.